Élő víz

Kegyelem és békesség Krisztusban, aki üdvözítőnk és vigasztalónk! Kedves doktorom! Nem tudom, mit is kellene írnom neked. A váratlan veszteség engem is lesújtott. Mi mindnyájan szívünkhöz közel álló földi útitársunkat veszítettük el. Derűs, vigaszt sugárzó arca olyan kedves volt.

Tudtuk, hogy osztozott örömeinkben, de szenvedésünkben is, mint sajátját vette magára és hordozta. Mekkora fájdalom az elválás! Azt reméltem, hogy halálom után, mások mellett, ő lesz enyéimnek első és legjobb vigasztalója. Mérhetetlen fájdalom tölt el, amikor érzékeny lelkiségére, kedves szokásaira, melegszívű, hűséges lényére gondolok. Csak sírva tudok emlékezni kegyességére, becsületességére és szelídségére. El tudom képzelni, milyen lelkiállapotban vagytok. Itt nincs földi vigasz. Lelkileg ahhoz tartsuk magunkat, hogy áldott évei múltán, ő minket megelőzve ahhoz sietett, aki mindnyájunkat elhívott, és egy boldog órán majd magához visz e gonosz világ nyomorúságából. Ámen.

Vigasztalódjatok a keresztények közös reménységére gondolva, hogy mi, akik e földi életben fájdalommal búcsúzunk el egymástól, egykor a szeretet teljes közösségéből láthatjuk viszont egymást Jézusnál, aki vérével és halálával nekünk örök életet szerzett. Ahogy Pál mondja: „Bár meghalunk, mégis élünk!” (2Kor 6,9) Bizony jó lesz dolgunk, ha Isten Fiába vetett igaz hittel költözünk el a földről. Mi most itt bánkódunk, de ott majd kimondhatatlan öröm fogad. Kérjük Istent, hogy vigasztaljon meg titeket.