Evangélikus Egyház - Online újságok - Evangélikus Élet - Archívum - 2006 - 46 - „Biblia-nap” a constantai Ovidius Egyetemen

Keresztutak

„Biblia-nap” a constantai Ovidius Egyetemen

A Romániai Felekezetközi Bibliatársulat meghívására a Magyar Bibliatársulat Alapítvány (MBTA) elnöke, D. Szebik Imre és főtitkára, drs. Pecsuk Ottó október 9–10-én aFekete-tenger melletti Constantába látogatott. E meghívás része volt egy közel tízéves múltra viszszatekintő partnerségnek, amelynek keretében mind romániai, mind magyar részről már többször tettek látogatást egymásnál a bibliamunkában tevékenykedő lelkészek és laikusok. A találkozások alkalmával rendszerint felkeresik egymás templomait és kulturális intézményeit, illetve a két ország egyházi történelmének megismerését szolgáló programokon, biblikus tematikájú szimpóziumokon, valamint más kulturális rendezvényeken vehetnek részt.

A sajátos és sokszor sajnálatos feszültségektől terhelt román–magyar viszonyban már a kezdet kezdetétől nagyon fontos szerepet töltött be ez a kapcsolat, amely mindig is túllépett a kötelező „egyházi diplomácia” keretein. Tarr Kálmán, a Magyar Bibliatársulat korábbi főtitkára a kilencvenes évek elejétől és a Romániai Felekezetközi Bibliatársulat megalakulásától kezdve különösen is szívén viselte az ügyet, és igyekezett létrehozni, megőrizni, majd a lehetőségekhez képest fejleszteni ezt a ritka partnerséget. Ez alkalommal a biblikus szimpóziumból, ökumenikus hangversenyből és a constantai Theodosie ortodox érseknél tett látogatásból álló program során D. Szebik Imre nyugalmazott püspök, az MBTA elnöke és Pecsuk Ottó református lelkész, az MBTA főtitkára a két bibliatársulat együttműködését célzó további terveikről tárgyalt román kollégáival (a korábbi együttműködés eredménye volt például a román–magyar kétnyelvű Újszövetség kiadása, illetve az erdélyi egyházi fenntartású iskoláknak 2004 őszén adott, egymillió forint értékű, magyar nyelvű Bibliákat tartalmazó adomány).

Megvalósíthatónak tűnt a megbeszéléseken egy újabb adománygyűjtő akció (ezúttal egy harmadik partner, a norvég bibliatársulat bevonásával), amelynek célja az erdélyi, magyar gyermekeket befogadó árvaházak gyermekbibliákkal és más bibliatársulati kiadványokkal való ellátása lehetne. Felmerült továbbá a romániai bibliatársulat új, kolozsvári Biblia-lerakatának meglátogatása és a lerakatnak a magyar nyelvű evangélikus és református gyülekezetekkel való jobb megismertetése az ott folyó bibliaterjesztés javítása céljából.

A constantai Ovidius Egyetem teológiai fakultásán megrendezett biblikus szimpózium témája ezúttal A szabadság fogalma a Szentírásban volt. Az előadások és hozzászólások sokféle megközelítésben tárgyalták a kérdést; a gyakorlatias egyházi szempontoktól a szigorú dogmatikai vagy filozófiatörténeti összefoglalókon át egészen az ó- és újszövetségi biblikus vizsgálódásokig terjedt a skála. A Magyar Bibliatársulat képviselői is készültek az eseményre: D. Szebik Imre A Biblia megértési módjairól, Pecsuk Ottó pedig A páli szabadságfogalom a Római levélben címmel tartott egy-egy rövid referátumot.

A „Biblia-napot” lezáró esti „felekezetközi” koncerten a constantai adventisták és az ortodox érsekség kórusai mellett szerepet kapott és érdekes színfoltot jelentett a helyi török kisebbség muszlim leánykórusa (különös értelemmel töltve meg a program „felekezetközi” elnevezését). Az eseményen a román államot a kultuszminisztérium tanácsosa képviselte.

–k –o