Evangélikus Egyház - Online újságok - Evangélikus Élet - Archívum - 2006 - 46 - Regionális kórustalálkozó

Kultúrkörök

Regionális kórustalálkozó

Az Észak-Pest Megyei, valamint a Nógrádi Egyházmegyében hagyományosan fontos szerepet tölt be az evangélikus gyülekezeti életben az énekkarok szolgálata. A Galga patak mentén élő gyülekezetek részvételével indult néhány éve a regionális kórustalálkozó, melyhez idővel a Galgától távolabb működő énekkarok is örömmel csatlakoztak. Ezt a szép és értékes hagyományt ápolva találkoztak a kórustagok Domonyban mintegy kétszázötvenen – szokás szerint a reformáció ünnepét megelőző vasárnapon.

A kórustalálkozó mindig ünnep a résztvevők számára, melyre sok munkával, próbával készülnek a kórusok. Idén tizenegy gyülekezeti énekkar, valamint az aszódi evangélikus gimnázium kórusa énekelt. Több éve szolgáló, gyakorlott kórusok (Vác, Rád, Aszód, Iklad, Domony, Vácegres, Acsa, Erdőkürt, Vanyarc) szolgálata mellett öröm volt a „kezdő” kórusokat hallgatni (Penc, aszódi evangélikus gimnázium, Galgaguta). Szívet melengető volt, ahogyan némelyik kórusban gyermekek, fiatalok, idősek énekeltek együtt – ezzel is jelét adva, hogy gyülekezetükben a generációk együtt szolgálva dicsérik Istent.

Minden kórustalálkozón rövid szakmai továbbképzést is kapnak a résztvevők a meghívott előadóknak köszönhetően. Most Kinczler Zsuzsanna egyházzenész – az Evangélikus Hittudományi Egyetem Egyházzenei Tanszékének oktatója – szakmailag korrekt, egyúttal lelkesítő szavai segítették a kórusokat a gyülekezeti szolgálat fontosságának, szerepének és minőségének újragondolásában.

A befejező áhítat szolgálatát Füke Szabolcs galgagutai lelkész végezte. A kórustalálkozó szokás szerint egy előre kiadott és megtanult ének közös eléneklésével zárult. Ezután a vendéglátó domonyiak és vácegresiek által rendezett szeretetvendégségen beszélgethettek egymással a találkozó résztvevői. Isten iránti hálánk mellett külön köszönet illeti a vendéglátókat, mert bár a domonyi templom tatarozása éppen a találkozó előtti napon ért véget, mégis szeretettel befogadták a regionális kórustalálkozót.

Jövőre a vanyarci gyülekezet lesz a találkozó házigazdája. A gyülekezeti énekkaroknak addig is Lélek által eleven, szívbéli örömöt adó szolgálatokat kívánunk!

Kovács László lelkész, egyházmegyei zenei felelős