Evangélikus Egyház - Online újságok - Evangélikus Élet - Archívum - 2006 - 47 - Mohácsi „orgonizáció”

Egyházunk egy-két hete

Mohácsi „orgonizáció”

„Ez év tavaszán váratlanul kapták a hírt a mohácsi hívek: orgona fog épülni templomukban. A Déli Egyházkerület ajándékaként az Aquincum Orgonagyár Kft. október elejére elkészítette az oda méretezett hangszert” – írtuk lapunk múlt heti számában. Időközben fényképfelvételt is kaptunk az értékes új hangszerről, és megtudtuk azt is, hogy a gyülekezet lelkésznőjének beszámolójából idézett egyik mondat némi pontosításra szorul…

Az orgonaépítés jelentős részének finanszírozására ugyanis a korábbi egyházügyi államtitkártól kapott ígéretet egyházunk – a Nemzeti Kulturális Alap terhére. A következő év elejére remélhetőleg meg is érkező támogatást az országos elnökség előlegezte meg. Ehhez az összeghez gyűjtöttek a gyülekezet tagjai és adott segítséget a Déli Egyházkerület. A jelentős anyagi áldozattal létrejött „ajándék” mindazonáltal így is méltó módon dicsérheti Istent, és szerezhet örömet a gyülekezet tagjainak.

EvÉlet-infó

Regionális hozzárendelés: Mohács–Magyarbóly–Siklósi Társult Evangélikus Egyházközség