Evangélikus Egyház - Online újságok - Evangélikus Élet - Archívum - 2006 - 48 - Ismerjük meg az ökumenét – Rómában!

Keresztutak

Ismerjük meg az ökumenét – Rómában!

A Centro Melantone, az evangélikus egyházak római tanulmányi központja 2001 óta szervez nyári kurzusokat teológushallgatóknak. A szemináriumjellegű kurzusok változatos programokat kínálnak, melyeknek elsődleges célja, hogy a résztvevők minél többet megtudjanak a római katolikus egyházról, megismerjék, és főként hogy minél több tapasztalatra tegyenek szert vele kapcsolatban. Az előadásokon elhangzott információk mellett személyes benyomásokat szerezhetnek, egyéni kérdéseikre válaszokat kaphatnak a fontos katolikus egyházi hivataloknál (mint a Hittani Kongregáció vagy a Keresztény Egység Pápai Tanácsa) tett látogatások alkalmával.

Különleges élmény első kézből válaszokat kapni az evangélikusokat érintő kérdésekre a meglátogatott hivatalok munkatársaitól. Ezenkívül a teológushallgatóknak a kurzus két hete alatt lehetőségük van végigjárni a római nevezetességeket, nemcsak a keresztény, hanem más kultúrtörténeti emlékeket is. A kolostorok, templomok, egyházi segélyszervezetek megismerésén túl az olasz kultúráról, életformáról, temperamentumról is benyomásokat szerezhetnek a résztvevők.

A Centro Melantone a világ minden részéről várja az evangélikus teológusok pályázatát és jelentkezését, mégis főként német hallgatók élnek a lehetőséggel évről évre. Ennek egyik oka talán a nyelvi korlát, hiszen a kurzus német nyelvű. Másfelől a kurzus éppen ezért kiváló lehetőség arra is, hogy a résztvevők használják és gyakorolják a protestáns teológusok számára elengedhetetlen német nyelvet. A németnyelv-tudáson kívül a jelentkezőktől elvárják azt is, hogy referátumot tartsanak egy kijelölt témáról, a többiről pedig rendelkezzenek előismerettel. A témák a római katolikus egyház történetével, szervezeti felépítésével, teológiai tanításával kapcsolatosak. További elvárás még a más keresztény felekezetek iránti nyitottság, a történelmi érdeklődés és a más európai kultúrák felé való kitekintés igénye.

A Centro Melantone vezetője, dr. Friedemann Steck és a szeminárium szervezői, prof. dr. Gury Schneider-Ludorff és prof. dr. Martin Wallraff örömüket fejezték ki, amiért az idén nyáron ismét voltak magyar résztvevői a kurzusnak, és a két magyar teológust arra kérték: biztassanak másokat is a római szemináriumon való részvételre, valamint az ökumenikus ismeretszerzés lehetőségének a kihasználására. Felhívták a figyelmüket arra is, hogy – a kéthetes kurzuson kívül – lehetőség van egy teljes évet eltölteni a római teológiai fakultáson és főleg olasz nyelven hallgatni órákat ösztöndíjasként.

Udvardi Andrea