Élõ víz
A minket tápláló gyökerek
Ifjúkoromban a Bükk és a Mátra erdeiben járva érdekes látványt nyújtott egy-egy tölgyfa vagy fenyõfa szerteágazó gyökérzete. Kapaszkodott a talajba, éltetõ nedvességet keresve. Ahova születünk, egy ország, egy család meghatározó lehet életünk mindennapjaiban.
Nem közömbös, hogy életünk során hova eresztünk gyökereket, és mivel tápláljuk õket. Októberben papnétalálkozón jártunk Németországban. Az ottani papnészövetség kilencven éve alakult; ezt ünnepeltük felelevenítve egy-egy évtized eseményeit. Végiggondoltam elmúlt hónapjaimat: milyen események, élmények táplálták életadó gyökereimet.
Májusban amerikai magyar evangélikusok, protestánsok között szolgálhattunk férjemmel (Torontóban, illetve Clevelandben). Kint élõ magyarjaink családlátogatást is kértek tõlünk az istentiszteleti szolgálatok mellett. Visszaemlékezéseik révén beleélhettük magunkat abba, hogy milyen lehetett 1956-ban elmenekülni, lágerekben élni… Közülük sokan még mindig gyökértelennek, idegennek érzik magukat. A szolgálat, a segítés mindig örömöt jelent. Számukra sokszorosan értékes volt a magyarságtudat erõsítése, népdalok és költemények felidézésével.
A gyülekezeti gyökerek táplálására jó lehetõség kínálkozott a Dráva parti Mattyon – Siklós mellett – a budavári gyülekezet nyári gyermek- és ifjúsági táborában. „A boldog ember olyan, mint a víz mellé ültetett fa” – ebben a témakörben sokféle gyökérrel megajándékozottakként voltunk együtt. A tábor befejeztével éreztem az utógondozás szükségességét, mert a gyülekezeti gyökerek létrejötte, táplálása életszükséglet a keresõ és a hívõ ember számára egyaránt.
Szülõvárosom, Nyíregyháza evangélikus Kossuth-gimnáziuma fennállásának kétszázadik évfordulóját ünnepelte. Régi diákok számára is hirdettek találkozót. Megrendítõ volt a nagy iskolaudvart megtöltõ mintegy háromszáz öregdiák jelenléte; õk – bár földgolyónk minden tájára szétszóródtak – most két napra újra egymás közösségét keresték. Õsz hajú öregdiákok beszámolóit hallgatva átélhettük, milyen meghatározó számukra mind a mai napig „egyházi iskolagyökérzetük”.
Legnagyobb unokánk kántorképzõ tanfolyamon vett részt Fóton. Templomi hangversenyükön sok szép korálénekünket meghallgathattuk. A fiatalok szolgálata egyházzenei gyökereinket erõsítette a sokunk által jól ismert templom népes közösségében.
Balatonszárszón családi kapcsolataink gyökereit tápláltuk. Jó volt együtt lenni a kellemes nyári idõben fürdõzés és séta közben, de a legtöbbet mégis azegymással való beszélgetések, a közös családi emlékek felidézése jelentette. Szívesen gondoltunk vissza arra, ahogy szüleink a kereszténység és magyarságunk értékeit továbbadták számunkra.
Nyár elején lelkész házaspároknak tartott evangélizáción vettünk részt Gyenesdiáson. Az elõadások és áhítatok szintén gyökereinkrõl kérdeztek. A keresztény ember számára a legfõbb forrás maga Isten, aki a gyökereken keresztül táplál minket. Fontos, hogy erõsek legyenek, s nem közömbös, hogy hova eresztjük a gyökereket gyermekeink és unokáink életében.
Adja Urunk, hogy a minket hordozó gyökerek a következõ nemzedékeket is hordozzák és megtartsák!
Szebik Imréné