Élő víz

Legyen derekatok felövezve, és lámpásotok meggyújtva. (Lk 12,35)

Szentháromság ünnepe után az utolsó héten az Útmutató reggeli és heti igéinek fókuszában az örök élet áll; elfogadtuk-e már Istennek ezt a kegyelmi ajándékát? Vezérigénk vigyázásra int: készenlétben, útra készen várjuk visszatérő Urunkat. „Aki úgy érzi, hogy nincs készen, vallja be Istennek, könyörögjön segítségért, s az Isten bűnbocsátó kegyelméből maga övezi fel” – írja Luther. Hová készülünk? Az újjáteremtő Isten színe elé, mert „íme, új eget és új földet teremt az Úr, és népe örvendez benne örökké” (Ézs 65,17–18; LK). Mit várunk? A vőlegény eljöttét! A meg nem tért s újjá nem született, ezért balga (Károlinál: bolond!) szüzek nem mehettek be a menyegzőre, Isten örök országába. „Vigyázzatok tehát, mert sem a napot, sem az órát nem tudjátok!” (Mt 25,13) Az örökkévalóság Ura a mi számunkra a kezdet és a vég; ezt üzeni: „Íme, újjáteremtek mindent.” (Jel 21,5) Fia érdeméért lehetünk csak győztes gyermekei! Mózes nem mehetett be az ígéret földjére e világon, mert a vízfakasztáskor – Áronnal együtt – nem hitt Istenben, és nem tartotta őt szentnek Izrael népe előtt. De az Úr „eltemette őt a völgyben” (5Móz 34,6). Figyelmeztetése ma nekünk is szól: „Szentek legyetek, mert én szent vagyok.” (1Pt 1,16) Luther szerint „a szent szó azt jelenti, ami az Isten tulajdona, ami egyedül őt illeti”. Krisztus vérén váltattunk meg, ezért reménykedünk teljes bizonyossággal az ő kegyelmében. Életünk alapja is az Úr Jézus; az ítélet tüzében válik nyilvánvalóvá, hogy szolgálatunk és tanításunk során tűzálló, avagy gyúlékony anyagokat használtunk-e fel. Urába vetett hitéért Isten gyermeke „megmenekül ugyan, de úgy, mint aki tűzön ment át” (1Kor 3,15); ez azonban nem „tisztítótűz”, mert akit Jézus már megmoshatott vérével, az „teljesen tiszta” (Jn 13,10)! Az örökkévalóság küszöbén Pál kitartó imádkozásra, bölcs magatartásra buzdít: „…a kedvező alkalmakat jól használjátok fel.” (Kol 4,5) Ezt tette a „férfias” András apostol is; leleményes szeretetével „hídemberként” Jézushoz vitte testvérét, és elmondta Péternek az örömhírt: „Megtaláltuk a Messiást…” (Jn 1,41) Névünnepén mi is valljuk: „Nem önmagunkat hirdetjük, hanem Krisztus Jézust, az Urat, önmagunkat pedig mint szolgáitokat Jézusért.” (2Kor 4,5; LK) Földi életét az úgynevezett andráskereszten fejezte be e görög nevű tanítvány. Amikor Jézus kilehelte lelkét, a keresztje alatt álló „százados és akik vele őrizték Jézust, látták a földrengést és a történteket, nagyon megrémültek, és így szóltak: »Bizony, Isten Fia volt ez!«” (Mt 27,54) Az egyházi év utolsó napján bepillantást nyerhetünk az örökkévalóságba: „…hirdetjük, amint meg van írva: »Amit szem nem látott, fül nem hallott, és ember szíve meg sem sejtett«, azt készítette el az Isten az őt szeretőknek.” (1Kor 2,9) Ott az Úr dicsősége ragyog; nem jutnak be, „csak azok, akik be vannak írva a Bárány életkönyvébe” (Jel 21,27). Végül „kitárják a gyöngykaput. / Jézus nyája hazajut.” (EÉ 542,3)

Garai András