Evangélikus Egyház - Online újságok - Evangélikus Élet - Archívum - 2006 - 48 - Fogyasztói böjt

e-világ

Fogyasztói böjt

A környezetvédő és más fogyasztáskritikus szervezetek minden év novemberének utolsó péntekén arra kívánják fölhívni a figyelmet, hogy a civilizációnk által diktált túlfogyasztás számtalan káros környezeti és társadalmi következménynyel jár. November 24-én, azaz a Ne vásárolj semmit! napon mi is egyszerűen csatlakozhatunk ehhez a kezdeményezéshez…

A Ne vásárolj semmit! napnak Magyarországon már hétéves hagyománya van. Azokban az országokban, ahol a fogyasztói „kultúra” már korábban elhatalmasodott, tíz éve tartják meg a fogyasztói böjt napját. Az idén több mint hatvan országban több százezer ember vesz részt az egynapos vásárlási szünetben. A kezdeményezés nem más, mint összefogás és együttes kiállás a krónikus túlfogyasztás ellen, amely szinte minden környezeti, pszichológiai és politikai gondunk forrása.

A reklámoknak, a fősodrú média által közvetített ideáloknak, melyek már kiskorunk óta befolyásolják világképünket, az a céljuk, hogy úgy érezzük: egyre több igényünk, vágyunk támad, amelyeket minél gyorsabban és minél drágábban ki kell elégítenünk. Mindeközben elterelődik a figyelem arról, hogy a fogyasztói boldogságérzetet fenntartó termékek előállítása többnyire hosszú távon fenntarthatatlan mértékben veszi igénybe környezetünket.

Az is elmondható, hogy sokan tartják fontosnak a környezetvédelmet „általában”, de fogalmuk sincs arról, hogy a saját életükben mit tehetnének a környezet megóvása, kímélése érdekében. A legtöbben azzal sem vagyunk tisztában, hogy életmódunk, illetve egyes szokásaink károsak is lehetnek a természeti és társadalmi környezetre, de akár a saját egészségünkre is. A kedvezőtlen hatások sokszor nehezen észlelhetők rövid távon, hosszú távon azonban mindenképp fenyegetik saját életminőségünket, illetve gyermekeinkét és unokáinkét.

A legtöbb (helyi és globális) környezeti, társadalmi és egészségügyi probléma visszavezethető az egyéni életformákra és fogyasztási szokásokra. Gondoljunk csak a fogyasztói igényeket kiszolgáló ipar által előidézett környezetszennyezésre; a fejlett országok érdekeit képviselő kereskedelmi és világgazdasági rendszer igazságtalanságaira; a termékek gyenge minősége és rövidebb élettartama miatti fokozott hulladékképződésre; az egyre fokozódó energiafogyasztásra és egyre több elektromos hulladékra – csak hogy néhányat kiragadjunk a végtelennek tűnő listáról. Kijelenthető, hogy számos probléma megoldásának kulcsa a fogyasztói tudatosság fejlesztése.

A 2001 tavasza óta működő Tudatos Vásárlók Közhasznú Egyesülete az általunk vásárolt termékek és szolgáltatások környezeti és társadalmi hatásával foglalkozik, illetve azzal, hogy miként csökkenthetők a negatív hatások. Az egyesület céljait internetes portál működtetésével, nyomtatott magazin (Tudatos Vásárló), tájékoztató kiadványok és könyvek kiadásával, oktatási és tanárképzési programmal, a vállalatokkal kapcsolatos közérdekű adatok nyilvánosságát szorgalmazó kampánytevékenységgel, képzések, tréningek szervezésével, fesztiválokon és különböző rendezvényeken való személyes megjelenéssel valósítja meg. Emellett koordinálják a magyar környezetvédelmi szervezetek Ökológiai Fogyasztóvédelmi Munkacsoportját, valamint a közép- és kelet-európai országok hasonló céllal működő szervezeteinek hálózatát.

A sok esetben egyre súlyosbodó problémák megoldása és megelőzése nemcsak az állam és a vállalatok feladata: egyre inkább nekünk, egyéneknek is ismernünk és vállalnunk kell felelősségünket és feladatainkat.

Ha sokunk figyelmét sikerül felhívni ezekre a kérdésekre és elterjeszteni az egyszerre környezet-, társadalom- és egészségtudatos magatartásformákat, akkor nemcsak környezetünk és egészségünk állapota javul, de – a megnövekedő elvárásokkal szembesülve – az állami és vállalati szereplőknek is többet kell tenniük a tisztább, fenntarthatóbb környezetért.

A témáról és az egyesületről bővebben a www.nevasaroljsemmitnap.hu, a www.tve.hu, valamint a www.tudatosvasarlo.hu internetes oldalon olvashatnak.

Összeállította: J. Cs. Cs.