Keresztény szemmel

Gyülekezeti kirándulás keretében jutottunk el Garamszegre, ahol az artikuláris fatemplomot kívántuk megtekinteni. A lelkésznő kedvesen fogadott bennünket, és elmondta, hogy csak egy kicsit tud magyarul, ezért engem kért meg az ismertető felolvasására. Amikor ahhoz a mondathoz értem, hogy „1681-ben Thököly gróf kényszerítette I. Lipót császárt, a »szlovák királyt« (így hívta a nép), hogy járuljon hozzá az evangélikus vallás szabad gyakorlásához”, mindjárt megálltam. Lehetetlennek tartottam, hogy egy Habsburgot – ráadásul I. Lipótot – így nevezzenek.

Hamar kiderült, hogy már más is észrevette a megyei idegenforgalmi hivatal kiadványában levő hibát. A dolog azonban nem ilyen egyszerű. Amikor jobban megnéztem a szlovák eredetit, majd a német és az angol szöveget, akkor vettem észre, hogy azokban ez a mondat már így szerepel: „1681-ben a késmárki Thököly gróf, akit »szlovák királynak« is neveztek, kényszerítette I. Lipót császárt, hogy némi szabadságot adjon az evangélikusoknak.”

Érdekes módon ez a megnevezés a francia nyelvű fordításból hiányzik. Talán az illető nem akart olyat leírni, ami nem igaz. Nos, én még nem hallottam arról, hogy Thököly valaha „szlovák király” lett volna. Arról azonban igen, hogy ő volt a „kuruc király”. A kettő azonban nem ugyanaz. Itt vannak a gondok a szlovák–magyar kapcsolatokban. Szlovák testvéreink abbeli igyekezetükben, hogy önálló történelmet kreáljanak maguknak, elhallgatják az ezeréves magyar állam létezését. A gyanútlan külföldinek olyat írnak le, hogy „a 16. század végére a szlovák állam lakosainak 90%-a evangélikus lett”.

Thököly Imrét nem lehet letagadni, viszont ki lehet sajátítani, ha hagyjuk. Nem tudom, ő mit szólna ehhez, ha feltámadna, és esetleg még rá is szólnának, hogy ne beszéljen magyarul.

Magyar és szlovák történészek, politikusok és közéleti emberek közös feladata lehetne, hogy az ehhez hasonló eseteket helyre tegyék, hogy ne jelenjenek meg olyan könyvek és kiadványok, amelyek megváltoztatva adják közre a történelmi tényeket.

Koháry Ferenc