evél&levél

Hajdanán az egyházi iskolák igencsak előtérbe helyezték nevelésükben a múlt tiszteletét, a hazaszeretetet. Kiváló iskolák voltak; itt nemcsak a Fasorból kikerült Nobel-díjasok sorát említjük, hanem az egyszerű, egy-két tanerős kis falusi, tanyasi iskolákat is. Évtizedek múltak, tantervek váltották egymást, megszakítva a tudás, a nemzeti becsület előtérbe helyezését is. Eme gondolatok sajnálatos bizonyságát éltem át nemrégiben.

Száz éve hozták vissza II. Rákóczi Ferencnek és bujdosótársainak a hamvait hazai földre, közöttük Thököly Imréét is. Thököly közismerten (?) evangélikus fejedelem volt; sokat tett szabad vallásgyakorlásunkért. Őt a Deák téri templomban ravatalozták fel, mielőtt Késmárkra, végső nyughelyére szállították.

E sorok írója úgy gondolta, hogy az évforduló a Deák téren is a megemlékezésre, egy imára, rövid visszatekintésre adott volna alkalmat. Ennek érdekében kerestem meg közvetve a Deák téri evangélikus iskola vezetőségét. Illetékestől visszahívást is kaptam; bár ne kaptam volna. A kellemes, illetékes női hang közölte: bizony a diákok leterheltek, bizony ilyen visszaemlékezésre alapjában nincs mód, no meg minek? A tanulók számtalan dologgal foglalkoznak. Köszöni a javaslatot, de nem látja értelmét egy ilyen emlékezésnek.

Az évforduló alkalmából északi szomszédaink fényes, szó szerint világra tekintő ünnepségsorozatot szerveztek, a hazánkban élő törökök is megkoszorúzták a hősök szobrait. Az evangélikus iskola a múlt megidézésével ez alkalomból nem foglalkozott. Nem volt arra mód, hogy az iskolától száz méterre álló, hajdan a ravatalnak fedelet adó templomban megjelenjenek.

Hajdanán az egyházi iskolák előtérbe helyezték a múlt tiszteletét, ami a diákoknak erkölcsi erőt adott egész életükön át. Hogy az eset bizonysága szerint napjainkban másként van? Ennek több oka lehet: személyi, hanyagság vagy éppen csak. Egy tény: a hagyomány, a nemes hagyomány ápolásának igényét, az emberi tiszteletadást ez az eset semmi esetre sem bizonyítja!

Matthaeidesz Konrád (Budapest)