A vasárnap igéje

ADVENT 1. VASÁRNAPJA – Róm 13,11–14

Sercen a gyufa, ahogy meggyújtom az első gyertyát. A sötétség vattaszerűen veszi körül a szobát. Ugyan mire elég ez a fény? Körben az alvók. Szuszogásuk keveredő ritmusa hangosan-halkan betölti az éjszakát. Senki nem mozdul. A kicsiny fény nem zavar senkit. Alszik minden.

Jó lenne belepillantani mások álmába? Mennyi titokzatos kép! Szörnyek rohannak felénk. Hatalmas szájukkal elnyelni készülnek, de aztán eltűnnek hirtelen… Megyünk a mezőn, kézen fogva, nem a mező, nem a kéz, csak az érintés… Iskola. Az egyik teremben az élők, a másikban azok, akik már nem élnek. Köztünk csak egy ajtó van, egy kilincs, és újra együtt vagyunk… Minden álmom én vagyok. Minden álmod te vagy. Van-e valóság egyáltalán?

Álmokat álmodunk. Ébren is ragaszkodunk hozzájuk. Nem merünk felébredni. A két világ összekeveredett. Álom és valóság. Mi akartuk ezt így. A riasztó valóságból menekülve folytatni szeretnénk álmainkat. Félünk az ébrenlét magányától. A névtelen rettenet mint valami távoli, fekete felhőket tornyozó, vad vihar fenyeget. Mi módon menekülhetnénk szörnyeink elől másképp? Mi módon maradhatna kezünkben az érintés? Mi módon léphetnénk át könnyedén, a kilincs lenyomásával az élők szobájából a holtakéba?

Körültáncolnak. Hallom a zenét is, de inkább csak a ritmus a fontos, és a tánc. Hatalmas köpenyüket széttárják, nem engedik, hogy a mögöttük levő világból bármit is lássak. Ismerem őket többé-kevésbé. Egyiket így, másikat úgy.

Az első a szellem álma, Látvány. Kavargó, gyorsan változó képeket látok, ha ránézek. Filmek peregnek, színes tűzijátékok röppennek a magasba, szédületes víziók ragadnak el. Szépen lassan lépdel, tudja, hogy nem lehet könnyen kikerülni, előbb-utóbb elér mindenkit. Kék köpenyének fénye tükröződik az arcomon. Elvarázsol, elkápráztat. Rettegek attól, hogy egyszer csak hirtelen vége lesz, kialszik, és én itt maradok képek, látványok, színek nélkül.

A második a test álma, Mámor. Illatok, ízek, érintések, kábulat. Csak ne álljon meg, csak ne szűnjön meg, csak kezdődjön elölről, újra és újra! Hadd jöjjön az a forróság, az a fájdalom és szenvedés nélküli születés. Nélküle unalmas, szürke minden. A vörös köpeny szétterülve pörög. Csak az az üres unalom, szürkeség, az ne érjen el soha! A tánc forog, a köpeny mindent eltakar.

A harmadik a lélek álma, Vallás. Gyertyafény és orgonazúgás. Harangok kondulása és szép beszédek. Üres szavak, gondolat nélküli mondatok. Vigasz, igazi vigasztalás nélkül. Öröm, igazi öröm nélkül. Hitetés, élő hit nélkül. Nyugalom, pedig tudom, hogy nem igaz. Elringat, pedig szinte csak áll, fehér köpenye széttárva, nem látok mögé.

Ezek az álmaink. Csak hárman vannak, mégis láthatatlanná teszik a valóságot. Ha ugyan van valóság egyáltalán, és nem ez, amit itt látok, ez maga a valóság. Van-e valami a köpenyek mögött?

Emberi szó szólal. Nem durván, de nem is dédelgetve. A zene elhallgat. A tánc megáll. A köpenyek leereszkednek. Hunyorgó szemmel keresem, hol is vagyok, vagyok-e egyáltalán itt, ebben a hirtelen rám törő, álomtalan világban. Az asztalon a gyertya. Félig leégve már. Az első adventi gyertya. Én voltam a gyertyagyújtó, most engem is ébreszteni kell? A szó újra szólít. „Ébresztő! Reggel van.”

Mintha a gyertya hozná elő, lassan dereng. A Szólító kezéből árad a fény.

Mi egymásra nézünk. Gémberedett tagjaink nehezen szokják a valóságot. Szemünk még álomképek után kutat. Nehezen indulunk.

A Szólító mosolyogva nézi reggellel való küszködésünket. „Mérgezett álmaitok helyett valódit adok. Igazi szabadulást, igazi érintést, igazi feltámadást. Tiszta álmokat. Valódi álmokat.”

Indulunk. Advent van. Reggel van. Valódi advent, és valódi reggel.

Atyánk! Te azt ígérted, hogy országod a valódi valóság országa lesz. Álmaink és vágyaink benne megtisztulnak, a valódi élet elemeivé válnak. Nélküled minden bizonnyal az egész élet, minden mozdulat, szó, gondolat, érzés önáltatássá, hazugsággá válik. Ezek szülik boldogtalanságunkat. Ahol azonban megjelensz, ott tőled és miattad minden valódi lesz, élettel teli, életet adó és boldog. Mutasd meg nekünk országod titkát itt, és egykor odaát! Ámen.

Koczor Tamás