Keresztutak

A Duna forrásvidékeként ismert Donaueschingenben rendezték meg az Európa Tanács által 1969-ben elindított Pestalozzi-program 114. európai találkozóját. A program célja, hogy a tagállamokból érkező tanárok számára továbbképzést biztosítson, és keretet adjon az aktuális problémák megvitatásához. A november 13–17. között megrendezett konferencia témája A vallások sokfélesége és a kultúrák közötti oktatás volt. A harmincöt résztvevő tizenhat különböző európai országból érkezett. A németországi találkozó számtalan gazdag és változatos programja (előadások, kiscsoportos diszkussziók, különböző kultúrák, országok zenével, tánccal, jellegzetes ételekkel és italokkal történő bemutatkozása, iskola- és óvodalátogatás és így tovább) közül az alábbiakban egy műhelymunkáról számolunk be részletesebben.

Egy olyan csoportmunkáról van szó, amely felhasználható az iskolai oktatásban, azonban a különböző korosztályok esetében mindig mást kell a középpontba állítani, és az adott témát más-más szinten kell földolgozni. A legizgalmasabb feladatot és a legnagyobb kihívást talán az érettségi előtt álló korosztálynak jelenti.

Kit hívjunk meg vacsorára? – hangzik a kérdés, a feladat pedig egy vacsora megszervezése három olyan ember számára, akik különböző vallási háttérrel rendelkeznek. A meghívott vendégek lehetnek ismertek vagy ismeretlenek, vallási vezetők vagy azok szülei, de lehetnek teljesen hétköznapi emberek is. Nem kell, hogy kortársak legyenek! Meghívhatjuk egy elképzelt találkozóra például Mohamedet, Jézust és Ábrahámot; vagy Gamálielt, Pál apostolt és Marcus Aureliust; esetleg Luthert, Erasmust és a pápát; hazai vallási csoportok képviselőit; a hazai keresztény felekezetek vezetőit; vagy Teréz anyát, Anna Frankot és Buddha anyját… Bármilyen más egyéb kombináció is elképzelhető – attól függően, hogy mi illeszkedik a tantervbe, és milyen a diákok érdeklődése.

A konferencia műhelymunkái során érdekes vacsorameghívások születtek. Az egyik műhely például – mivel résztvevőinek aktuális kérdése nem a vallásközi, hanem sokkal inkább a felekezetközi párbeszédre, illetve az ateistákkal folytatott diszkusszióra irányult – Luthernek, XVI. Benedek pápának és Fidel Castrónak készített meghívót.

A vendégek kiválasztása után következik a munka nagyobbik része, a vacsora teljes előkészítése: az időpont kiválasztása, a meghívó megfogalmazása, az ülésrend kialakítása, a névkártyák elkészítése, a vacsora menüjének az összeállítása… Már az előkészületek lebonyolítása is aktív együttműködést és közös tanulást feltételez a csoporttagok részéről.

További feladat azoknak a dolgoknak az azonosítása, amelyekben nagy valószínűséggel megegyeznek majd a vacsoravendégek (például: Jézus és Mohamed egyistenhívő; Jézus és Mózes is zsidó volt). A hasonlóságok után pedig azokat a témákat gyűjtjük össze, amelyekkel kapcsolatban más véleményen vannak a meghívott vendégek. Végül lefolytatjuk az elképzelt beszélgetést, majd a feladat eredményét tetszőleges formában – dramatizálva, elmesélve, táblára rajzolva stb. – bemutatjuk a többi csoportnak.

Fontos, hogy a munka során rendelkezésre álljanak az információgyűjtéshez, továbbá az eredmény bemutatásához szükséges segédeszközök (tankönyvek, internet, tábla, kártyák, ragasztó…).

A csoportmunka célja, hogy a képzelet segítségével biztonságos keretet adjon a vallások közötti és/vagy a felekezetek közötti hasonlóságok, valamint eltérések és problémák megvitatásához. Természetesen mindehhez szükség van a csoporttagok közötti együttműködésre, együtt tanulásra, nyitottságra, kreativitásra, aktivitásra és empátiára is. Ez a keret lehetőséget ad arra, hogy ne csak a különböző vallásokról vagy felekezetekről szerezzünk ismereteket, hanem hogy a saját értékrendünket és hitünket is meg tudjuk fogalmazni. A kiválasztott vacsoravendégek révén a különböző felekezetű, különböző vallású, hívő vagy hittől távol álló csoporttagok nyugodtan kifejthetik saját meggyőződésüket.

E műhelymunka révén tehát a másikról való nagyon intenzív és aktív tanulásra nyílik lehetőség; folyamatos reflexiót jelent a saját hitünk és értékrendszerünk tekintetében is. Kölcsönös tanulás egymástól és egymásról, amely kölcsönös tiszteletet és a másik valódi megértését, elfogadását eredményezheti.

Gömböcz Elvira