Napról napra

Kezedre bízom lelkemet, te váltasz meg engem, Uram, igaz Isten! Zsolt 31,6 (Lk 13,33; Mt 21,1–9; Róm 13,8–12/13–14/; Zsolt 24) Bizalom csendül ki ebből a zsoltárból. Jézus a kereszten is ezt imádkozta, mert életét Isten kezében tudta. Aki így imádkozik, bizonyos a meghallgatásban. Azt is jelenti ez, hogy bizonyos a segítség, van menekülés a nyomorúságból, sőt életemet is megváltja Istenem. Az adventben érkező Jézus, a karácsonykor megszületett Fiú beteljesíti Isten megváltó, megmentő munkáját. Jövel, Uram, igaz Isten!

Az előtte és utána menő sokaság pedig ezt kiáltotta: „Hozsánna a Dávid Fiának! Áldott, aki jön az Úr nevében! Hozsánna a magasságban.” Mt 21,9 (Ézs 12,6; 1Pt 1,/8–9/10–13; Ézs 5,8–24) Adventi hozsánna. A messiást fogadó éneket énekeljük mi is ma. A név is erre utal: Dávid Fia volt Jézus messiási neve. Ez a kiáltás segítségkérés; a menekülésre, az üdvösség elnyerésére való vágyakozás. Aki mindezt adni tudja, valóban megmentője a bűnös embernek. Áldott és áldást hozó. Kiáltsunk mi is adventi hozsánnát!

Félelem fogta el mindnyájukat, dicsőítették az Istent, és ezt mondták: „Nagy próféta támadt közöttünk, és meglátogatta Isten az ő népét.” Lk 7,16 (Jer 32,42; Zsid 10,32–39; Ézs 6,1–13) Jézust magasztalta a nép. Lépten-nyomon felismerték szaváról, tetteiről, arról, hogy valami történt ott, ahol megjelent: evangéliumot hirdetett, embereken segített – vagy éppen Nainban feltámasztott egy ifjút. Jézus ma is ezt teszi egyházában: hirdetteti az evangéliumot, megtérít, bűnbocsánatot ad, kibékít az Atyával, halálba visz, de meg is elevenít, feltámaszt, és örök életet ad. Ismerjük fel mi is most adventben: „…meglátogatta Isten az ő népét.”

Én mindezekkel nem gondolok, sőt még az életem sem drága, csakhogy elvégezhessem futásomat és azt a szolgálatot, amelyet az Úr Jézustól azért kaptam, hogy bizonyságot tegyek az Isten kegyelmének evangéliumáról. ApCsel 20,24 (Ézs 49,8a; Kol 1,9–14; Ézs 7,1–9) Aki felismerte, hogy Jézusban Isten meglátogatta népét, és elfogadta hittel mindazt, amit ő nekünk hozott, hallja meg a szolgálatra küldő szót is! Nem elég arra gondolnom, hogy engem megsegített, megmentett Jézus. Imádkozz az apostollal együtt: „…csakhogy elvégezhessem futásomat” és a rám bízott feladatot, szolgálatot. Ez a szolgálat pedig az, hogy „bizonyságot tegyek az Isten kegyelmének evangéliumáról”.

Azokat választotta ki az Isten, akik a világ szemében nem előkelők, sőt lenézettek; és a semmiket, hogy semmikké tegye a valamiket; hogy egyetlen ember se dicsekedjék az Isten színe előtt. 1Kor 1,28–29 (Zsolt 72,13; 1Thessz 5,/1–3/4–8; Ézs 7,10–17) Jól ismeri Istenünk a mi emberi természetünket. Dicsekvő, öndicsérő, saját teljesítményünket túlbecsülő magatartásunkat, amellyel együtt jár az is, hogy másokat lebecsülünk. Szeretünk „valakik” lenni, és ezáltal fölékerekedni társainknak. Isten nem tud mit kezdeni a világ szemében nagyokkal, előkelőkkel, a valakikkel. Ezért választja Jézus is tanítványai közé az egyszerű halászokat, a lenézett vámszedőket, a nem lármázó, csendes, talán éppen lenézett embereket. Ne féljünk kicsinységünktől, a lenézettségtől sem. Isten előtt nem a dicsekvő ember állhat meg, hanem az, aki elfogadja szeretetét, és aki ha valakivel dicsekszik, az csak erőt adó, megváltó Ura, Jézus lehet.

Mindnyájan egyetértettek Jézussal, majd elcsodálkoztak azon, hogy a kegyelem igéit hirdeti, és azt kérdezgették: „Nemde a József fia ez?” Lk 4,22 (Mik 5,1; Mt 27,27–30; Ézs 8,1–15) Jézus saját városában, Názáretben, a zsinagógában prédikált. Hallgatói elcsodálkoztak azon, hogy nem úgy beszélt, mint az írástudók, hanem igét hirdetett, prédikált. A kegyelem igéje egészen új volt számukra. Jézus szavaiból az tűnik ki, hogy amit Ézsaiástól felolvasott az Úr kedves esztendejéről, az nem a kegyelemnek bizonytalan messzeségbe való eltolása, hanem annak meghirdetése, hogy „ma teljesedett be ez az írás fületek hallatára” (Lk 4,21). Itt van Isten országa, elközelített Isten uralma. Mostani adventünkben hangozzék a mi bizonyságtételünkből is: itt van Jézus, beteljesedett Isten terve, elközelített Isten országa, Isten megváltotta népét – bennünket!

Keresztelő János ezt hirdette: „Térjetek meg, mert elközelített a mennyek országa!” Mt 3,2 (Ez 14,6; Mt 23,37–39; Ézs 8,23–9,6) Jézus kortársa, előhírnöke a kegyelem igéjének meghallását és követését prédikálja. Nem lehet más válaszunk az adventi jó hír hallatán, mint az életfordulat, a megtérés. Nem jeleket kell várni – kár elodázni ezt a megfordulást. Le kell és le is lehet számolni bűneinkkel. Új világosság jelent meg! „Átkos sötétségnek / Virradat vet véget: / Erre kell eszmélnünk, / És szívből megtérnünk…” (EÉ 134,4)

Tóth-Szöllős Mihály