Élő víz
Advent: új lehetőség
Az egyházi esztendő körforgásában elérkezett advent. Sok kedves „szokás” is fűződik ehhez az időszakhoz. Ezek azonban nem akarnak csupán értelmetlen díszeivé lenni Jézus-várásunknak, hanem sokszor nagyon is éles figyelmeztetések. Talán az elmúlt egyházi év mulasztásaira mutatnak rá. Mi mindent határoztunk el, fogadtunk meg az adventi koszorú gyertyáinak szelíd fényébe tekintve tavaly?
Ilyen jellegzetes, figyelmeztető adventi kép volt a következő is: Jézus az ajtó előtt áll, és bebocsátást kérve zörget. De az idén megint csak kívülről kéri a bebocsátást, várva, hogy az ajtó belülről megnyíljék.
Isten világában nincs kényszer – kérés, hívás, zörgetés van. Jézus sokszor, sokféleképpen zörgetett az elmúlt évben is, amit többnyire meg sem hallottunk a világ zajától. Ma divat a zajba menekülni; mindig szóljon valami: rádió, magnó, televízió… Vagy beletemetkezni valami olvasnivalóba. Vannak, akik még a metró mozgólépcsőjén is képesek olvasni. Ismertem egy családot. Ebédnél együtt ültek az asztal körül, de ki-ki olvasott valamit, hogy addig se kelljen beszélgetniük… Az ember nyugalomra vágyik, de mégis zajt teremt maga körül – panaszkodik a magányra, de kerüli a beszélgetést…
Advent – az új egyházi esztendő nyitányaként – nem egy értelmetlen körforgás része. Jézus valóban újat akar kezdeni. A zörgetésre választ vár. Várja az ajtó megnyílását. Már sokszor elutasítottad, de ő nem mond le rólad. Ő az, aki nem vágta ki a terméketlen gyümölcsfát… Vár még egy esztendeig.
Várja, hogy lelked bezárt ajtaja megnyíljon előtte. Magadban hordod sebeidet, fájdalmadat, csalódásaidat. Talán már rég nem is imádkozol, vagy sohasem imádkoztál. Panaszkodsz, hogy senki sem segít rajtad. „Nincs emberem!” Mint a bethesdai beteg történetében: mindig megelőznek, mindig más lép be előbb a gyógyító vízbe… Pedig ott van előtted a segítség: a zörgető Jézus, egy-egy testvér, barát.
Legyen ez az idei advent igazán új. Jézus erőszakkal nem megy be az ajtón, de várja, hogy belülről megnyíljon, és igazi hittel, várakozással, örömmel hangozzék a hívás: „Jöjj be, ó, mért állasz ott kint, / Isten egyszülött Fia? / Várva várlak, nyitva házam, / Nyitva szívem ajtaja.” (EÉ 139,1)
Gáncs Aladár