Evangélikus Egyház - Online újságok - Evangélikus Élet - Archívum - 2006 - 50 - Krisztust helyezni életünk középpontjába

Keresztutak

Krisztust helyezni életünk középpontjába

Igehirdetés-sorozatot tartott hazánkban Ulrich Parzany német evangélikus lelkész 100% biztonság – Zenés útmutatás keresőknek címmel. A ProChrist műholdas evangélizáció révén hazánkban is ismert igehirdető november 28. és 30. között a budapesti Deák téri evangélikus, december 1. és 3. között pedig a Szilágyi Dezső téri református templomban egyebek mellett olyan kérdésekre kereste a választ, mint például: Ki vagy mi adhat száz százalékos biztonságot? Ki véd meg? Mindenkinek igaza van? Hol az otthon melege?

Az alkalmakat a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa, az Aliansz Magyar Evangéliumi Szövetség és a helyi gyülekezetek szervezték. Az egyes igehirdetések előtt keresztény énekesek, zenészek szolgáltak, valamint bizonyságtételek hangzottak el. A prédikációk jobb megértését nyelvi, illetve jelnyelvi tolmács biztosította. Mindazok, akiknek kérdésük volt az elhangzottakkal kapcsolatban, vagy a gondolataikat szerették volna megosztani valakivel, az evangélizációk végén beszélgethettek az e célból jelen lévő lelkészekkel és gyülekezeti munkatársakkal. Ezenkívül az egyházközséghez még nem kötődők segítséget kaphattak ahhoz, hogy egy keresztény gyülekezet tagjai lehessenek.

Az igehirdetés-sorozat mellett Ulrich Parzany előadást tartott november 30-án délután lelkészek és gyülekezeti munkások számára Hiszek az evangélizációban címmel.

GaZsu