Élő víz

Kötelesség nézegette a naptárát otthon: ma december 10. van, hamarosan itt a karácsony, amire készülni kell. Fejében, mint egy komputerben, megjelent a rokonok listája. Összeszámolta nélkülözhető bankóit, s elosztotta a rokonok között. „Ilyen értékes ajándékokat csak én veszek a családban” – gondolta.

Nyakába vette a shopping centereket, ott telt minden szabad ideje. Bosszankodott-fukarkodott, alkudozott. Kínzó fejgörcsök közepette tisztította s aggatta tele lakását gyönyörű díszekkel, villogó-vibráló fényekkel. „Hogy leszek kész addigra?!” – kérdezgette, miközben árgus szemekkel a szomszéd lakás ablakát figyelte aggódva. „Mi lesz, ha ők több karácsonyi lámpácskát tesznek ki? Megszólnak, hogy nem készülök, és nem ünnepelek eléggé!”

Hatalmas rohanás közepette elérkezett az ünnep. Pincér módjára megterítette az asztalt, az ablakok csillogtak, a padlón egy porszem se volt – nehogy a rokonok megszólják. Barokk stílusban földíszítette négy méter belmagasságú lakásába vett, négy méter öt centis fenyőjét. „Szépen nézzen ki az ünnepelt!” – gondolta. A rokonok megjöttek, jóllaktak, megköszönték az ajándékokat, jót nevetgéltek, aztán elköszöntek. Kötelesség kiüresedett lélekkel üldögélt otthon december 26-án este. „Vége az ünnepnek. Az idei karácsonyi tennivalók letudva.”

Másnap összetalálkozott barátjával, Agapéval, aki fülig érő szájjal köszöntötte: „Ünnep van!” Kötelesség kétkedően csodálkozott: „De az ünnep tegnap véget ért!” Agapé elmondta, hogy ő miként készült a karácsonyra. Beszámolt róla, hogy a készülődés számára december 3-án, egy vasárnap kezdődött. Akkor kezdett el várakozni Valakire, aki előbb szeretett minket, mint mi őt. Agapé őt várta heteken keresztül. Szeretettel kigondolta, hogy melyik ismerőse minek örülne. Tudta, hogy az ajándék nem a kötelességnek, hanem a szeretetnek a szimbóluma. Vágyott a várakozás időszakának egyedi, hamisíthatatlan hangulatára, ezért ő is elővette lakásdíszeit, izzósorait, de elővette lelki elmélyülést szolgáló könyveit, Bibliáját és saját imádságait is mindennap.

Reményteli pillantásokkal ébredt fel 24-én reggel. Neki is volt fenyőfája, kisebb és egyszerűbb, mint Kötelességé, de élvezte az illatát, fényeit, hangulatát, és nem törődött a rákerülő csecsebecsék és szaloncukrok mennyiségével. Agapé tudta, hogy nem a fenyő az ünnepelt, így hát elment mindhárom nap az igazi Ünnepelt házába, hálát adni az Istenként közénk jött, jászolban fekvő Kisdedért. Agapé gesztusaival fantasztikus fényt sugárzott vendégei felé, nem öltözött ki, és nem mondott díszbeszédet, mint Kötelesség, de jó volt vele ünnepelni, mert örömmel ünnepelt. A bejgli megrepedt bár, de szeretetből készült, az asztal egyszerű volt, de szeretettel lett megterítve, az ajándékok kisebbek voltak, mint másokéi, de ő szeretettel adta őket.

A három nap elmúlt, a vendégek elmentek, de az ünnep Agapé számára egy éven át tart. Hiszen a szeretet megszületett a földre.

Bajkó Ferenc