Keresztény szemmel

A kisváros lelkesen készült a karácsonyi színdarab bemutatójára. A darab rendezésére sikerült megnyerniük a TV egyik befutott fiatal rendezőjét, Weis Lukácsot. Nem könnyen állt rá, aztán meg különböző feltételeket szabott:

– Ragaszkodom a jó megvilágításhoz, és a legfontosabb a jó hangosítás, hogy a terem leghátsó sorában is értsék, ami a színpadon elhangzik. Ezenkívül korhű kosztümök kellenek. Nem akarok öreg lepedőkből összetákolt, felismerhetetlen remekműveket! Sokkal jobbnak kell lennie mindennek, mint az előző években. Olyan karácsonyi színdarabot akarok, amelynek üzenete van, amely megszólít.

Mivel a szervezők is pont ezt akarták, készséggel teljesítettek minden kívánságot. Hanem amikor a gyermekszereplőkkel elkezdett próbálni, majdnem inába szállt a bátorsága! A negyven fiú és lány olyan lármát csapott, hogy az ember azt hitte, kitört a forradalom. Szerencsére ott volt János bácsi, aki az énekeket tanította be a gyerekeknek, és zongorán kísérte őket. Rá hallgattak, könnyen lecsendesítette őket. Lukács legszívesebben a gyerekek felét rögtön hazaküldte volna, de János bácsi erélyesen tiltakozott ez ellen:

– Minden gyereknek játszania kell!

Nagy nehezen sikerült kiosztania a szerepeket. Azok, akiknek már semmi sem jutott, az angyalok kórusában énekelhettek. Sajnos, az egyik fiúcska, a kis Máté olyan hamisan énekelt, hogy Lukács kénytelen volt pásztort csinálni belőle. Lukács nagy lelkesedéssel látott munkához. Elmagyarázta, hogy mit vár a szereplőktől, mi a darab jelentése. Gyakran elismételte:

– Olyan karácsonyi darabot akarok, amelynek üzenete van! Azt akarom, hogy úgy énekeljetek és játsszatok, hogy a nézők megértsék, miért jött el az Úr Jézus ebbe a világba.

A gyerekek átvették Lukács lelkesedését, a próbák egyre jobban sikerültek. Csak egy gyermek okozott gondot, a kis Máté. Csupán két szót kellett volna elmondania: „Nézzétek, világosodik!” Értelmes fiú volt, de mire rákerült a sor, úgy elkalandoztak a gondolatai, hogy sosem jutott eszébe egy szó sem. Lukács már el akarta venni tőle a szerepet, de János bácsi nem engedte, mondván:

– Ha becsúszik valami baki, a többiek majd tovább játszanak. Ettől még nem szenved csorbát az előadás üzenete.

Az előadás előtt egy héttel Máté megbetegedett. Lukács kissé fellélegzett, s gyorsan egy másik fiúnak adta oda a szerepét, aki a fogadóst játszotta. Mátét édesanyja nem engedte el betegen a próbákra, így aztán csak vágyakozva gondolt arra, hogy amikor János bácsi zongorázott, a kórus énekelt, úgy érezte mindig, mintha igazi pásztorok és angyalok között lenne Betlehemben, és az Úr Jézusra gondolt. Ezért amikor hirtelen meg kellett volna szólalnia, nem tudott gyorsan visszaemlékezni a szövegére. No de majd az előadáson menni fog! Annyira szerette volna jól csinálni, hogy minden néző megértse, miért jött az Úr Jézus a világba. Számára ez teljesen világos volt: mindannyiunkért. Erről szóltak az énekek, erről beszélt nekik János bácsi is:

– Az Úr Jézus azért jött, hogy az emberek szívében lakjon. De a legtöbben nem akarják befogadni őt. Csak egy istállóban talált helyet.

De ő be akarja fogadni! János bácsi mondta, hogy ha valaki szereti az Úr Jézust, akkor kérje meg őt, hogy költözzön a szívébe. Ezt Jézus meg is teszi, és mindig benne marad. Ez a karácsonyi színdarab üzenete.

Az idő gyorsan szaladt, s elérkezett az előadás napja. Már özönlöttek is a terembe a várakozással teli nézők. Lukács rettenetesen ideges volt, a gyerekek is, alig győzte nyugtatni őket. Egyszer csak ott állt előtte a kis Máté, s nagy szemekkel nézett Lukácsra:

– Meggyógyultam.

– Örülök, de a szerepedet oda kellett adnom másnak. Ülj le szépen a nézők közé!

Máté szeme megtelt könnyel, de mielőtt még teljesen összeomlott volna, János bácsi ismét visszaszerezte számára a rendező úr bizalmát:

– No, nem bánom – szólt Lukács –, szerepelhetsz, de nem pásztorként, mert ezt Andrástól most már nem vehetjük el. Viszont átveheted az ő másik szerepét, a fogadóst. Amikor jön József Máriával, és megkérdik tőled, hogy lenne-e szállás, semmit sem kell mondanod, csak rázod a fejed, hogy nincs. Érted?

Máté elsápadt, de Lukács már ott sem volt, hiszen perceken belül indítania kellett az előadást. Pontban nyolc órakor felgördült a függöny. A díszletek olyan valósághűek voltak, hogy úgy érezte az ember, mintha kétezer évvel ezelőtt Betlehem utcáin járna. A hangosítással is minden rendben volt, a legvékonyabb gyerekhangot is tökéletesen lehetett hallani a teremben. A gyerekek kitűnően játszottak, az angyalok csodásan énekeltek. Olajozottan folyt az előadás. Mária és József megérkeztek Betlehembe. Valóban olyan fáradtnak látszottak, mint akik napok óta úton vannak. Bekopognak a fogadóba, mire kilép a vendéglős a feleségével. József megszólal: „Messziről jöttünk, és nagyon elfáradtunk. A feleségem ráadásul gyermeket vár. Nem lenne egy kis helyük, ahol meghúzhatnánk magunkat éjszakára?”

Máté megkövülten állt előttük, szemei tágra nyíltak döbbenetében. Nyitotta a száját, mintha mondani akarna valamit, de nem jött ki hang a torkán. A nézők körében nőtt a feszültség. Hiába súgták neki, mit tegyen, Máté csak állt, bámulta Máriát és Józsefet, és patakzottak a könnyei. A „vendéglősné” mentette meg a helyzetet: a kelleténél is kicsit hangosabban „nem”-et mondott, megragadta Máté karját, behúzta a házikóba, és becsapta maguk mögött az ajtót. Odabentről azonban szívet tépő sírás hangzott fel:

– Nem hagyhatom kint őket!… Nem akarom az Úr Jézust elküldeni! – zokogta Máté.

Lukács magán kívül volt dühében. Tudta előre, hogy ez a kis ügyefogyott elrontja az egészet. És ez a tökéletes hangosítás! Így mindenki hallotta a fiú bömbölését. Tajtékozva fordult János bácsi felé:

– Tönkretette az egész munkámat… – akarta mondani, de torkán akadt a szó, amikor meglátta az öreg könnyes szemeit.

– Azt akartad, hogy legyen a karácsonyi darabnak üzenete. Teljesült a kívánságod – súgta János bácsi a rendezőnek.

Lukács csak ekkor vette észre, hogy milyen mély csönd van a teremben.

Johan Frinsel írása nyomán