Evangélikusok

Teológiai tanulmányaim kezdetén találkoztam vele elõször: egy féléven át õ tanította nekünk az újszövetségi görög nyelvet. Közvetlen, megértõ, inspirálni tudó embernek ismertük meg. Ilyennek ismeri mindenki a budahegyvidéki gyülekezet lelkészét, Bácskai Károlyt, aki ez év novemberében megszerezte a doktori fokozatot az Evangélikus Hittudományi Egyetemen. Az idáig vezetõ útról és jövõbeli terveirõl beszélgettem vele.

– Nem mindennapi teljesítmény egy nagy gyülekezet elfoglalt lelkészeként megírni a doktori disszertációt és letenni a doktori vizsgákat. Hogyan tekint vissza az elmúlt idõszakra?

– Öröm számomra, hogy a gyülekezeti szolgálat mellett – hosszú évek munkájával – sikerült ezt az eredményt elérnem. Idestova nyolc esztendeje kezdtem meg a felkészülést, akkor jelentkeztem hittudományi egyetemünkön az egyéni, tutoriális rendszerû doktori programra. Idõközben megszületett kisfiunk, Péter, felépült a budahegyvidéki templom, elkészült az orgonája is… Ezalatt óraadóként egyetemünk oktatói munkájába is bekapcsolódtam.

Sem könnyû, sem unalmas nem volt a többfrontos helytállás: család, gyülekezet, templomépítés, egyetemi órák és „mellesleg” a doktori dolgozat elkészítése… Hálás vagyok mindazoknak, akik ezeken az utakon mellém álltak, és segítettek az elõrejutásban. Fiunk immár nagycsoportos óvodás a Deák téren, gyülekezetünk „belakta” és benépesítette a 2001-ben felszentelt új templomát, orgonánkon rendszeresen kiváló mûvészek hangversenyeznek, egyetemi óráim tovább folytatódnak. Kajakoskifejezéssel a „csapásszámot” növelve befejeztem és leadtam a doktori értekezést, a szóbeli vizsga után pedig sor kerülhetett a disszertáció megvédésére.

– Mi késztette arra, hogy tudományos munkával, kutatással foglalkozzon?

– Érettségi óta érdekel a teológia, fõképpen a bibliaértelmezés és -magyarázat. A szépirodalmat, a verseket, amióta az eszemet tudom, szeretem. Óvodáskorom végére folyékonyan olvastam. Ez a vonzódás édesanyai örökség lehet: magyar nyelv és irodalom szakos tanárként õ adta kezembe az elsõ könyveket, majd ahogy növekedtem, és érdeklõdésem szélesedett, az igényesebb mûveket. Így jutottam el a Szentírásig, amelynek szövege, mondanivalója, Lélekkel teli elevensége oly mértékben megragadott, hogy egy életre elköteleztem magam a tanulmányozása mellett. Különleges ajándék számomra, hogy tanulva taníthatok, és tanítva tanulhatok tovább, megosztva másokkal az ihletett bibliaolvasás és a tudományos kutatás eredményeit.

– Dolgozatában Jézus kicsinyeivel foglalkozik. Miért éppen ezt az ars poeticának is beillõ témát választotta?

– A doktori munka és dolgozat témájának megválasztását illetõen igyekeztem szerénységre törekedni. A cím is ezt tükrözi – Boldogok a kicsinyek –, még akkor is, ha az alcím ennél jóval bõvebb, és inkább tudományosan cseng: Az evangéliumi kicsinység vizsgálata a szinoptikusokban, tekintettel annak krisztológiai, ekkleziológiai és szociális aspektusaira. A választás nem a véletlen mûve. Teológuséveimet megelõzõen, az óbudai bibliaórákon lelkészünk, idõsebb Görög Tibor gyakran hangsúlyozta az evangéliumi szerénység, az alázat, a kicsinyek felé irányuló isteni szeretet fogalmát.

Az egyetemen Cserháti Sándor professzorom hívta fel ismét a figyelmem Jézus kicsinyeire. Szigorlati dolgozatomban megkíséreltem megválaszolni, kik lehettek õk. A téma közel állt lelki alkatomhoz, beállítottságomhoz, és kidolgozása úttörõ vállalkozásnak számított, hiszen Jézus kicsinyeirõl vagy általában az evangéliumi kicsinységrõl eleddig alig-alig jelent meg tanulmány, nemhogy hosszabb, összefoglaló munka, monográfia. Innen már csak egy lépés volt ennek a dolgozatnak a kibõvítése, jóllehet ahhoz, hogy doktori értekezés legyen belõle, hétmérföldes csizmát kellett húzni. Mindeközben egy-egy exegetikai és homiletikai tárgyú publikációval igyekeztem eleget tenni a megtisztelõ felkéréseknek. Egyetemünkön a „Boldogok a kicsinyek” fõcím jegyében, ezzel az elõbbi érzéssel kapcsolódtam be még szorosabban az újszövetségi tanszék munkájába, és vállaltam az újszövetségi görög nyelv oktatását, a görög szövegolvasási gyakorlatok vezetését.

A mostani félévben a doktorátusra való felkészülés mellett, szakszeminárium keretében kerestük, illetve keressük az evangéliumi kicsinység újabb szempontjait. A lelkészi szolgálatra készülõ hallgatóknak nem haszontalan felfigyelni annak tanulságaira, hogy az egyházi élet egészére vetítve mit jelent alázatosnak, kicsinynek lenni és maradni, mit jelent egyidejûleg megõrizni és képviselni evangélikus keresztény identitásunkat, önazonosság-tudatunkat és méltóságunkat, ugyanakkor a szolgálatkészséget, az áldozathozatalt, a szó eredeti, biblikus értelmében vett diakóniát is.

– Most egy korszak lezárult az életében, de egyúttal kezdetét vette egy új. Milyen tervei, elképzelései vannak a jövõre vonatkozólag?

– Egy korszak valóban lezárult, az út azonban nem ért véget, a munka, a szolgálat folytatódik tovább, mindig az Istentõl rendelt idõben és helyen.

Azt remélem, hogy a jövõben még szélesebb körben képviselhetem az evangéliumi szellemû és tudományos igényû oktatói, nevelõi és lelkipásztori szolgálatot úgy, amiképpen a tanácsaival, könyveivel szintén sokat segítõ Bolyki János professzor úr írásos jókívánságaira válaszoltam: a java még csak ezután következik!

Sánta Anikó