Evangélikus Egyház - Online újságok - Evangélikus Élet - Archívum - 2006 - 52 - Jézus Írországban született!

Kultúrkörök

Jézus Írországban született!

Nem újabb történelmi bizonyíték került elő, csupán az ír folklórban alakult át Krisztus születésének helyszíne. A betlehemi jászol helyett erdőség képe tűnik elő; Mária legnagyobb gondja pedig az, hogy az ír erdei tündérek elől – akik rendre elvitték a kisgyermekeket – elrejtse az újszülött Megváltót. A budavári templomba december 16-án az Édaín együttes és a Bástya kamarakórus varázsolt igazi – részben kelta – karácsonyi hangulatot.

A fellépők – Bencéné Szabó Márta lelkész áhítata után – egy 11. századi himnuszt énekelve vonultak be a padsorok között. A tagjainak bevallása szerint amatőr székesfehérvári kórus rövid reneszánsz blokk után csupa friss dallamot adott elő. A produkció Ughy Tünde karvezető szenvedélyes vezényletének köszönhetően nem csak a füleket bűvölte el – a látvány sem volt kevésbé magával ragadó.

Az Édaín a klasszikus történetmesélős zenei előadásformáját hozta: mivel dalaik többsége ír nyelvű volt, ezért minden egyes szám előtt elmondták a rövid tartalmát, illetve a hozzá kapcsolható legendákat. Ilyen érdekes adalék, hogy a népdalok tanúsága szerint az ír szülők néha „öregemberkének”, „vénecskének” hívták a csecsemőket, természetesen azért, hogy ezzel megtévesszék a fentebb már említett tündéreket.

A két különböző zenei irányzatot képviselő együttes kapcsolata valamivel több mint kétéves múltra tekinthet vissza, ekkor jelent meg ugyanis az Édaín Szegények királya (Rí Na mBocht) című karácsonyi albuma, amelynek néhány dalában a Bástya kamarakórust is hallhatjuk; a kettős koncert zárásaként ennek az albumnak az utolsó száma hangzott el – természetesen ezúttal is közös előadásban.

– notabene –