A vasárnap igéje

SZENTESTE – Ézs 9,1–6

Mennyiféle karácsonyt éltünk már meg! Először gyermekkorom meghitt, titkos karácsonyai jutnak eszembe, aztán a felnőttkor furcsa karácsonya, amikor mi, szülők készítettük a titkot, nem kisebb csodálattal nézve az ünnepre. Volt egyedül töltött karácsonyom is, amikor Kovács Sándor püspök szép éneke adott útmutatást az ünnepléshez. Akkor írta, amikor ösztöndíjasként ő is egyedül kényszerült ünnepelni.

Két félelmetes karácsonyra is emlékezem: 1989-re, amikor többet ültünk a tévé előtt, mint a karácsonyfánál, s aggódva, imádkozva, reménykedve lestük, mi történik Temesváron. S 2004-re, amikor a szökőár elsodorta a Délkelet-Ázsiában örvendezők sokaságát, és rémülten gondoltunk a közelben élő ismerősökre, testvérekre. Megborzongva olvasom Márai gyönyörű versét is 1956-ból: „Mennyből az angyal, menj sietve / Az üszkös, fagyos Budapestre”, s döbbenten hallgatom édesanyám beszámolóját 1944 karácsonyáról.

Mennyiféle karácsonyt éltünk már meg! S mégis mindig ugyanaz történik minden karácsonykor: nekünk, sötétségben járóknak felragyog Krisztus világossága. Sötétségben járók? Hiszen éppen ilyenkor gyulladnak fel leginkább a fények! Lámpafüzérek szövik tele a városok sétálóutcáit, gyertyák és csillagszórók fénylenek a lakásokban, s szívünkben ott ragyog a szeretet, a gyermekek arcán pedig az öröm! Miért lennénk mi sötétségben járók? Ám többszöri tapasztalatom, hogy ez a fényesség nem világosság; csak ideig-óráig fedhetjük el vele a hétköznapok sötétségét. Feledtetni akarjuk magunkkal önmagunkat is ámítva, hogy rabszolgái vagyunk reklámoknak, sikeréhségnek, önzésünknek, aggodalmainknak. Félek, hogy aki műfényeket gyújt, az észre sem veszi az igazi világosságot. Aki önként állt kizsákmányolója szolgálatába, nem érzi sanyargatója vesszejét a hátán, s nem is tud igazán örülni a szabadságnak.

Tán ezért válhat unalmassá a karácsony? Ezért mondja az amúgy „vallásos” anyuka aggódva: „Mi lesz, ha a gyerekem rájön, hogy nincs is »Jézuska«?” Mert fel sem fogjuk, hogy mennyire sötétben járunk, hogy terhes igát húzunk nap mint nap. Ezért nem tudunk örülni annak, hogy minden karácsonykor ugyanaz történik: nekünk, sötétségben járóknak felragyog Krisztus világossága.

Felragyog Krisztus világossága. Mindenki azt kapja tőle, benne, amire szüksége van. Aki bizonytalan döntéseiben, tanácsot. Aki nehéz, elviselhetetlen terheket hord, erőt. Aki vigasztaló, védő szeretetre vágyik a mulandóság nyomorúságában, örökkévaló apai ölelést kap. Aki szüntelenül viaskodik önmagával, s emiatt másokkal is ellentétbe kerül, annak Jézus békességet ad.

A karácsony nem vallásos cselekmény, nem is csak szép ünnep, amelyet olyan meghatóan tudunk megszervezni családban, gyülekezetben, szeretetotthonokban. A karácsony Jézus jelenlétének örömhíre. A karácsony esemény, amely történik velünk ugyanúgy, mint régen az aratás, mint a győzelem a csatamezőn, hogy egész életünket befolyásolja, meghatározza. Hiszen mindenki azt kapja Jézusban, Jézustól, amire szüksége van. A karácsony esemény. S lehet a gyermekkor titkos karácsonya, a felnőttek fáradsággal teli karácsonya, lehet háborús éjjel és szép tüzes nappal – az Úr érkezik, ez a karácsony.

Anthony de Mello meséli A szív ébredése című kötetben, hogy mikor Händel Messiását először előadták Londonban, a jelen lévő királyt annyira megragadta a Halleluja kórus, hogy felállva hallgatta. A nemesek ezt látva követték a király példáját. Azóta vált szokássá, hogy a Halleluját mindenki felállva hallgatja – attól függetlenül, hogy megérintette-e őt a muzsika, vagy sem. Bizonyosan vannak olyanok, akik éppen azért figyelnek föl a zene szépségére, mert ennél a tételnél felálltak, kiegyengették addigra elgémberedett tagjaikat. Ahogyan vannak olyanok is, akiket a karácsonyi ünnepek szépsége vezet el arra, hogy felfedezzék Krisztus jelenlétét, közelségét.

Az igazi ünnep azonban az, amikor a Krisztustól kapott ajándékok belülről ragyognak át rajtunk; amikor azért gyújtunk gyertyát, hogy örömünk belső fénye láthatóvá váljék; azért adunk ajándékot, mert a megtapasztalt szeretet rajtunk keresztül utat akar törni mások felé. S míg az ember készítette ünnep ideje alatt a gyertyák csonkig égnek, addig a hozzánk érkezett Krisztus uralma szívünkben és egyházában nőttön-nő. Ámen.

Bencze András