Evangélikus Egyház - Online újságok - Evangélikus Élet - Archívum - 2006 - 52 - Függőségtől függetlenül

Kultúrkörök

Függőségtől függetlenül

Egy falfirka egyszer a következő véleményt rögzítette: „A valóság azoknak való, akik nem bírják a drogot.” Az azonban tény, hogy a kábítószer-függőséget hosszú távon senki nem bírja, ha nem áll le, testi-lelki-szellemi leépülés lesz az osztályrésze, vagy egyenesen életével fizet azért, hogy e káros szenvedély rabjává lett. A segítséget kérők napjainkban számos állami, illetve egyházi szervezethez fordulhatnak; ezek egyike a Magyarországi Református Egyház Kallódó Ifjúságot Mentő Missziójának (KIMM) Ráckeresztúri Drogterápiás Otthona.

A református egyházban 1983-ban kezdtek drogosokkal foglalkozni; az említett intézmény idén ünnepelte fennállásának huszadik évfordulóját. Ebből az alkalomból jelentette meg a Magyarországi Református Egyház Kálvin János kiadója a „Senki sincs itt véletlenül” – Lakók és munkatársak történetei a KIMM Ráckeresztúri Drogterápiás Otthonból című, életútinterjúkat tartalmazó kötetet. Az ehhez kapcsolódó, december 13-án tartott kerekasztal-beszélgetés résztvevőit és a megjelenteket Victorné Erdős Eszter otthonvezető, református lelkész köszöntötte. A Moldova Ágnes televíziós szerkesztő-riporter által vezetett diskurzuson – melybe a hallgatóság tagjai is bekapcsolódhattak – dr. Szűcs Ferenc professzor, a Károli Gáspár Református Egyetem rektora, dr. Csorba József pszichiáter, addiktológus, valamint a kötet szerkesztője, Szűcs Teri, az Erdély első magyar nyelvű drogterápiás otthonában, Magyarózdon dolgozó szociális munkás vett részt.

GaZsu