Élő víz

Örüljetek az Úrban mindenkor! Ismét mondom: örüljetek. Az Úr közel! (Fil 4,4–5)

Advent negyedik, egyben karácsony hetében az Útmutató reggeli, heti és ünnepi igéi is Istennek a testté lett Igében közénk jött szeretetét hirdetik. „Az öröm a hit gyümölcse; meg kell ahhoz igazulni, hogy valaki örülhessen az Úrban. Krisztusnak azért kellett emberré lennie, hogy benne újjászülessünk.” (Luther) Az adventi időszak utolsó napján „lelkünk sóvárogva várja az Urat, mert őbenne örül a mi szívünk” (Zsolt 33,20.21; LK). Mária így énekelt (lásd EÉ 38): „Magasztalja lelkem az Urat, és az én lelkem ujjong Isten, az én Megtartóm előtt…” (Lk 1,46–47) Pál is kéri: „…mindenkor hálaadással tárjátok fel kéréseiteket Isten előtt…” (Fil 4,6) A szent estén beteljesült az ígéret, és „megjelent az Isten üdvözítő kegyelme minden embernek” (Tit 2,11). Ezt az angyal előre bejelentette Józsefnek: Mária „fiút fog szülni, akit nevezz el Jézusnak, mert ő szabadítja meg népét bűneiből” (Mt 1,21). Pál örömhíre is róla szól: „Ez a Jézus Krisztus a mi Urunk…” (Róm 1,4) Dicsérjük Istent: „Áldott az Úr, hogy meglátogatta népét, és váltságot szerzett neki.” (Lk 1,68; LK) Az első karácsonyon a pásztorok megtalálták a jászolban fekvő kisgyermeket, s hazamentek „dicsőítve és magasztalva az Istent mindazért, amit pontosan úgy hallottak és láttak, ahogyan ő megüzente nekik” (Lk 2,20). Miért jött el az Üdvözítő? Pál válasza: hogy Isten „kegyelméből megigazulva reménységünk szerint részesei legyünk az örök életnek” (Tit 3,7). És az „Isten szeretete abban nyilvánult meg irántunk, hogy egyszülött Fiát elküldte a világba, hogy éljünk őáltala” – vallja János apostol (1Jn 4,9; LK). Evangéliumának is ez a nyitánya: „Kezdetben volt az Ige…” „Az Ige testté lett, közöttünk lakott, és láttuk az ő dicsőségét…” (Jn 1,1.14) Kicsoda Jézus? „…Isten dicsőségének a kisugárzása és lényének képmása…” (Zsid 1,3) „…megjelent a mi üdvözítő Istenünk jósága és emberszeretete” őbenne (Tit 3,4). De mi testté lételének végső célja? „Isten elküldte Fiát a világ Üdvözítőjéül, és aki vallja, hogy Jézus az Isten Fia, abban megmarad az Isten, és ő is az Istenben.” (1Jn 4,14.15; LK) István látta Istent és Jézust. „Drágának tekinti az Úr az övéi vértanúságát, (…) az Úr nevét hirdetem” (Zsolt 116,15.17; LK). János névünnepén azt kéri, „hogy szeressük egymást” (2Jn 5), s így összegzi szolgálatát: „Ami kezdettől fogva volt, amit szemünkkel is láttunk, (…) azt hirdetjük az élet igéjéről” (1Jn 1,1; LK)! Az Úr Jézus egyiptomi menekülését a betlehemi kisfiúk, aprószentek megöletése követte: „Hang hallatszott Rámában, nagy sírás és jajgatás. Ráhel siratta gyermekeit…” (Mt 2,18) Karácsony után is el tudjuk-e mondani, hogy mi is „ismerjük és hisszük azt a szeretetet, amellyel Isten szeret minket” (1Jn 4,16a)?! S ez év elmúltával a testté lett Fiúról is így tudunk-e szólni: „A te trónusod örökké megáll, ó, Isten… (…), és esztendeid nem fogynak el.” (Zsid 1,8.12) Kívánom, hogy éld át „az Úr érkezésének” csodáját: „Szív, örülj, higgy, remélj! / Isten szent Fia jött ma hozzád.” (EÉ 167,3)

Garai András