A vasárnap igéje

ÚJÉV ÜNNEPE – 1Móz 17,1–8

Úton levő egyház, Isten zarándok népe vagyunk. Vándorlásunk újabb, még sok titkot rejtő szakaszához értünk. Újév ünnepe lehetőséget kínál arra, hogy elidőzzünk kicsit, és visszanézzünk a mögöttünk levő útra, majd pedig előretekintsünk. Zaklatott életünkben kellenek ezek a megállások. Testünknek, lelkünknek egyaránt szüksége van pihenésre, feltöltődésre.

Ábrahám példája segítségünkre lehet újévi erőgyűjtésünkben. Ő tekinthető minden vándor ősének, aki az Úr parancsának engedelmeskedve járta a fizikai és lelki zarándokutat. Személye túlmutat az Ószövetségen, hiszen az Újszövetségben Pál és Jakab apostol számára is tájékozódási pontot jelent, a Zsidókhoz írt levél szerzője pedig így vall róla: „Hit által engedelmeskedett Ábrahám, amikor elhívatott, hogy induljon el arra a helyre, amelyet örökségül fog kapni. És elindult, nem tudva, hova megy. Hit által költözött át az ígéret földjére…” (11,8–9a) Ábrahám hite számos próbatétel tüzében edződött. Isten azt ígérte neki, hogy annyi utóda lesz, mint égen a csillag és mint homokszem a tengerparton, ám feleségével hiába várták a gyermekáldást. Valószerűtlennek tűnt az ígéret: „Ez lesz az én szövetségem veled: Sok nép atyja leszel!” (4. vers) Az Úr Kánaánnal, az ígéret földjével kecsegteti – jóllehet még meg sem született várva várt fia, az ígéret gyermeke.

Isten titka azonban éppen ez a teremtő erő. Ő nem a meglevőt alakítja át, szabja újra, hanem újat teremt, vagyis a nem láthatóból hozza elő a láthatót. Más szóval a semmiből képes teremteni. Isten senki máshoz nem hasonlítható teremtő erejéről tanúskodik 2007. évi bibliaolvasó Útmutatónkban az év igéje is: „Én újat cselekszem, most kezd kibontakozni, majd megtudjátok!” (Ézs 43,19) Isten újjáteremtő fantáziájának jele, hogy az általa kiválasztott ember új nevet kap. Aki eddig Abrám volt, mostantól kezdve Ábrahám lesz. Szárajt pedig Sárának nevezi Isten. Hasonlóképpen az evangéliumban Simonnak a Péter nevet adja Jézus. Az új név új embert jelez, az új ember pedig Isten újjáteremtő csodájának két lábon járó bizonyítéka.

Ezért Istenre tekintő reménységgel lépünk át az új esztendőbe. Mert ahogy Ábrahám őse minden zarándoknak, úgy testesíti meg a választott nép a zarándok közösséget. Az Újszövetség alapján Isten új választott népének tudjuk magunkat. Erről szól újév napjának epistolája: „Ha pedig Krisztuséi vagytok, akkor Ábrahám utódai vagytok, és ígéret szerint örökösök.” (Gal 3,29) Természetesen nem az állandó úton levés tesz bennünket is zarándokká, hanem Isten vezetésének felismerése és újjáteremtő csodájának elfogadása. Ez egyénre és közösségre egyaránt felszabadító erővel hat. Ábrahám egyszerre kap ígéretet egyéni sorsával és közösségi életével kapcsolatban. Ahogy Isten neki és feleségének gyermeket ajándékoz, úgy formálódik egy egész nemzetnek a sorsa. Újévkor jó erre is gondolnunk: egyéni boldogulás és nemzeti sorskérdések összetartoznak.

Újév ünnepe nyolc nappal követi karácsonyt, a Megváltó születését. A zsidó törvények szerint ekkor – az ábrahámi örökség jegyében – körülmetélték őt, és „a Jézus nevet adták neki, ahogyan az angyal nevezte őt, mielőtt még anyja méhében megfogant” (Lk 2,21). Ez az egyetlen mondat újév ünnepének evangéliumi igéje. A névadás háttere, hogy Józseffel így közli az angyal mindazt, ami Máriával történik: „Fiút fog szülni, akit nevezz el Jézusnak, mert ő szabadítja meg népét bűneiből.” (Mt 1,21) Mária és József egyéni boldogulása, valamint a szűkebb és a tágabb közösség sorsa ebben az esetben is összefonódik!

Jézus is a zarándokok útját járta. Tizenkét éves korában szülei jeruzsálemi zarándoklatra vitték (Lk 2,41). Lukács evangélista úgy ábrázolja Jézus életét, mint egyetlen nagy zarándoklatot. Ő folyamatosan úton van. Zarándoklatában akkor állt be radikális fordulat, amikor „arcát Jeruzsálem felé fordította” (Lk 9,51 szó szerinti fordítása), vagyis a golgotai kereszt felé indult. Így tölthette csak be küldetését, hogy megszabadítsa a népet bűneiből.

Igénk Istennek az Ábrahámmal kötött szövetségére utal (17,4.7), de tudjuk, hogy ő Jézus Krisztusban új szövetséget kötött népével. Ez a mi reménységünk és örömünk igazi forrása. Ezért járhatjuk – Ábrahám, de még inkább Jézus nyomdokában – a zarándokok útját. Bizodalmat adhat ehhez szép énekünk: „Velem vándorol utamon Jézus…” (EÉ 459)

Egy ismeretlen orosz zarándok naplójában olvassuk: „Isten kegyelméből keresztény vagyok, tetteim szerint nagy bűnös, hivatásom szerint hontalan vándor a legalacsonyabb sorból, és helységről helységre zarándokolok. Tulajdonom csak ennyi: hátamon egy zsák száraz kenyér, a mellemen a Szentírás. Ez mindenem.”

Isten zarándok népe: 2007-es kenyerünk talán szárazabb lesz, mint a tavalyi, de Isten igéje ugyanolyan friss marad. Induljunk hát hittel és bizalommal 2007-es vándorutunkon!

Fabiny Tamás