Keresztutak

Lapunkban nemrégiben már szó esett arról a kapcsolatról, amely lelkészképző intézményünket immár évtizedek óta összeköti a Magyarországi Metodista Egyházzal: az Evangélikus Hittudományi Egyetemen (EHE) metodista teológusok is készülnek választott hivatásukra (Különböző méhecskék egy kaptárban, Evangélikus Élet, 2006/51. szám). Az egyetem angol szakfordító szemináriumának keretében Szentpétery Péter egyetemi docens vezetésével néhány hallgatónak – köztük e sorok írójának – alkalma volt betekinteni a metodizmus énekkincsébe is. Meglepő az a kiaknázatlan gazdagság, amelyet metodista testvéreink angol nyelvű énekkultúrája rejt!

A legtöbb metodista ének a 18. század Angliájában született a Wesley testvérek tollából. Vallási szemszögből nézve ez a század a tunya és elkényelmesedett, zömében lelkileg ellustult, sokszor alkoholista emberek százada. Ám John (1703– 1791) és Charles (1707–1788) Wesley lelkesítő prédikációi ébredést indítottak el, amelynek során imaházakat építettek. Csengett az ének, és hálát adtak „az Úrnak citeraszóval, tízhúrú lanttal…” (Zsolt 33,2) Ezek a dalok még ma is elbűvölnek – a szó eredeti értelmében –, és közvetítenek valamit a hajdani lelkesedésből és tűzből, amely képes volt a hitet megújítani még a hűvös, borongós szigetországban is.

Az új év kezdetén, a karácsonyi ünnepnapok után jó lenne, ha az adventi koszorú és a karácsonyfa gyertyáinak lobogása nem veszne el a felejtés ködében. Jó lenne, ha a mindennapok zajában, a rohanás közben nem oltódnának ki szívünkből, életünkből ezek a piciny lángok. Jó lenne, ha vízkereszt ünnepe nem „lelki tűzoltással” járna, hanem olajat hozna hitünk tüzére!

Evangélikus énekeskönyvünkben az évkezdő énekek, így a vízkeresztiek is, megfontolt, veretes himnuszok. Sajátos a varázsuk, lelkesítő a hangulatuk, de úgy érzem, ez a mai világban nem elég. Ma, amikor minden irányból hideg zuhanyként érik a hívő embert a megdöbbentő hírek, a reklámok, a közömbösséget propagáló szlogenek, más is kell.

„Az igaz emberekhez illik a dicséret. Adjatok hálát az Úrnak citeraszóval, tízhúrú lanttal zengjetek neki!” (Zsolt 33,1–2) Élni, lobogni, világítani, messziről és messzire, fényleni minden körülmény között, életünkkel, énekünkkel!… Áttörni a lélekre rárakódó ködöt a magunk és embertársaink életében! Erre buzdít a zsoltáros, erre törekszenek metodista testvéreink is, és erre törekedtek a szakfordító szeminárium hallgatói – Vigh Bence metodista teológus, Horváth-Hegyi Áron és e sorok írója –, amikor magyar nyelvre ültették át Charles Wesley egyik énekét. Kívánjuk, hogy a „gyógyító Sugár” vízkereszt napján is megmelengesse az Olvasók szívét-lelkét!

Krisztus, ég dicső Ura,

Krisztus, egyedüli fény:

Virradj, igazság Napja!

Győzz sötétség éjjelén!

Jöjj el, égi kikelet,

Te ragyogd be szívemet!

Sötét, borús reggelem,

Csak te ne hagyj magamra;

Boldogságom nem lelem,

Vágyódom irgalmadra!

Fényeddel ha betöltesz,

Szemem, szívem tiéd lesz!

Látogasd meg lelkemet,

Bűnöm sötétségbe zár…

Űzd hitetlenségemet,

Járj át, gyógyító Sugár!

Egyre jobban áradj szét,

Verőfényes Öröklét!

Köpe Lídia, az EHE másodéves hallgatója

Regionális hozzárendelés: Evangélikus Hittudományi Egyetem