Kultúrkörök

Tavasz óta játsszák a Komédium Színházban a Dér András drámájából készült, Imitáció című darabot. A keresztény szerző – egyben a mű rendezője – egy elnémult színésznőt zár össze egy hétköznapi gondokkal, „közönséges tragédiákkal” megvert ápolónővel. A két lélek találkozása, erőviszonyaik változása belső törvényszerűségek mentén bontakozik ki. Véletlennek itt nincs helye.

Dér András – rendező, operatőr, több rangos díj birtokosa – igazi profiként nyúl a témához. Darabjában Ingmar Bergman előtt tiszteleg, és a svéd rendező Persona című filmjének témáját dolgozza fel újra. Szofi Manberg (Dér Denisa), a szörnyen rosszul deklamáló, ám ünnepelt színésznő előadás közben elnémul, és többé nem hajlandó megszólalni. Amit talán nem is bánunk. Az orvos Panka nővér (Nagy-Kálózy Eszter) gondjaira bízza a dívát, és elküldi őket egy vidéki házba, remélve, hogy az egészséges, ám kissé közönséges ápolónő szóra bírja páciensét. A darab ettől kezdve átmegy monodrámába, amelyet Szofi némajátéka és remekül eltalált gegjei díszítenek.

A harmadik szereplő egy fiú (Dér Zsolt), akiről nehéz eldönteni, hogy ki is valójában. Talán az elfojtott vágyak, a bűntudat, a csábítás vagy a múlt árnyainak fehér arcú kísértete. Mindenesetre a Szofival előadott mozdulatszínházi produkciójáért már érdemes megnézni az előadást.

Panka nővér monológjai egy pszichoanalitikus ülés szófolyamát idézik. Az ápolónő feltárja múltjának fájó pontjait – hosszú jegyességét egy orvossal, abortuszát –, és már-már barátnőjeként tekint néma páciensére. Bimbózó viszonyukat csak az zavarja meg, hogy felfedezi Szofi rá vonatkozó, cseppet sem hízelgő feljegyzéseit. És elszabadul a pokol, felszabadulnak az indulatok.

A fokozatosan kibontakozó cselekményt tovább lassítják az elsötétítéssel járó szünetek, amelyek időt hagynak a nézőnek arra, hogy megeméssze a filozofáló, pszichologizáló mondatokat, értelmezze a jelképes mozdulatokat. A két nőt igencsak hasonló problémák foglalkoztatják. Az idő múlása, tartalmas kihasználása, az öregedés, az önmeghatározás egyetemes kérdésköre vetődik fel, és boldog lennék, ha azt tudnám mondani, hogy meg is válaszolódik. Ám Szofi számára születik csak válasz, Panka nővér sorsát illetően bizonytalanságban maradunk. Mint ahogy arra sem igazán kapunk feleletet, hogy miért némult el a díva. Talán megunta az örökös szerepjátszást, és az egyetlen hiteles viselkedésformának a némaságot érezte? Nem tudom.

Hazudnék, ha azt mondanám, hogy értettem minden utalást és szimbólumot, de napok óta gondolkodom egyes mozzanatokon, mondatokon. Ha a műalkotás feladata a befogadó töprengésre késztetése, nálam elérte célját az előadás. Hogy még gyönyörködtet is, az nagyrészt a színészek csiszolt játékának köszönhető. (További előadások: január 25., február 7., 20.)

Jánosi Vali