Keresztény szemmel

„Jól vigyázzatok tehát, hogyan éltek; ne esztelenül, hanem bölcsen.” (Ef 5,15)

Egyszer volt, hol nem volt, valamikor réges-régen élt kis dobozkájában a kedves, jóságos tévémaci. Mindig mosolygott, főleg ha eljött az esti mese ideje. Ugyanis ő jelezte a mesék kezdetét, s kíváncsian várta a Mézga család kalandjait, Süsü hőstetteit, a Csodapók víz alatti birodalmának titkait s azt is, hogy együtt horgászhasson a nagy ho-ho-ho-horgásszal.

A tévémaci ma is jelzi, hogy esti mese következik. Még mindig mosolyog, pedig látszik rajta, hogy eljárt felette az idő. Ám a hősök élete is megváltozott. Pörögnek az események, minden napjuk új kaland. Estéről estére szemtanúi lehetünk, amint a legújabb, szupererős mesehősök pénzért elpusztítanak egy hadsereget, majd dühük csillapítására felrobbantanak három nagyvárost. Útban hazafelé hasba lőnek néhány rosszfiút, sarokba rúgnak néhány útjukba merészkedő állatot, ezek után felhörpintik napi vodkájukat, elszívnak egy szál cigit, az égő csikkel pedig felgyújtják az erdőt. Majd mindez kezdődik elölről: kínoznak, kibeleznek, felrobbantanak, kiszögezik, felaprítják…

Ezek a mai mesehősök már ilyenek, nekik kell az effajta akció a mindennapi lelki nyugalmukhoz. Ám a mi Macink nem érti, nem bírja ezt a tempót! Talán ennyire megöregedett?

Maci nem csinál semmit – mit is tehetne? –, csak fájdalmas tekintettel néz ki ránk a tévéből, és értetlenül csóválja a fejét. Könnyek gyűlnek szemébe, s elhaló hangon búcsúzik: „Jó éjszakát, gyerekek!”

Gergely Judit