Napról napra

A pásztorok pedig visszatértek, dicsőítve és magasztalva az Istent mindazért, amit pontosan úgy hallottak és láttak, ahogyan ő megüzente nekik. Lk 2,20 (2Móz 15,1; Jn 2,1–11; Róm 12,/4–8/9–16; Zsolt 70) Mondhatnánk, hogy könnyű volt nekik, hiszen láttak és hallottak: nem álom, hanem valóság volt mindaz, amit átéltek, és amit hirdetett a betlehemi éjszaka minden angyala. De vajon elhallgatott-e kétezer éve a hozzánk érkező Isten üzenete? Vajon nem élhetjük-e át a félelmek legyőzésében, a bűnbocsánat örömében, az örök élet reménységében a vele való találkozást? Induljunk vissza bátran Krisztussal való találkozásaink Betleheméből hétköznapjaink felé. Ma is minden pontosan úgy van, ahogyan ő megüzente nekünk. Dicsősége ragyog a világban, hogy lássuk békességünket.

Ezért legyetek ti is készen, mert abban az órában jön el az Emberfia, amelyikben nem is gondoljátok! Mt 24,44 (Zof 1,7; 5Móz 4,5–13; 1Móz 6,1–4) A mai kor az élet sok területén megköveteli a pontos tervezést, az előrelátást. Viszont a mulandó életből a múlhatatlanba való átlépésre egyetlen módon készülhetünk; az egyetlen esély, megoldás: hinni minden pillanatban Isten Krisztusban adott szeretetét, és ennek reménységében várni mindig, mindig… Nem szorongó félelemmel, hanem a régen várt találkozásra készülő ember örömével.

Mutasd meg hatalmadat, Uram! Mi pedig énekelünk, zsoltárt zengünk hatalmas tetteidről! Zsolt 21,14 (Lk 2,28–30; Mk 2,23–28; 1Móz 6,5–22) Mulandó hatalmakat kiszolgáló, hivatalos elismeréseket birtokló költők, a vezér tömjénezésére kirendelt dicsőítő kórusok: milyen szörnyű torzképei ezek a szívből éneklő, Istent dicsőítő közösségnek! Mindig meg kell becsülnünk azt a csodálatos ajándékot, amelyet gyülekezeti létünkben kaptunk. Isten hatalmát, a bűnt megbocsátó, mindig hazafogadó, megtartó ölelését éljük át mindig, amikor az örömhír megszólal, és magával ragad. Olyankor nincs kényszer, csak örömteli ujjongás: ének és zsoltár, hálaadás és dicséret, a megváltottak közösségének őszinte boldogsága.

Hűségetek csak olyan, mint a reggeli felhő vagy mint a korán tűnő harmat. Hós 6,4c (Róm 12,11; Lk 16,14–17/18/; 1Móz 7,1–16) Kemény prófétai szavak ezek, de jó, hogy hangzanak felénk: szembesítenek minket önmagunkkal, hirdetik minden hűtlenségünk, állhatatlanságunk okát. Nem azért kapjuk a figyelmeztetést, hogy megalázottan álljunk, amikor meglátjuk saját gyengeségünket. A tisztánlátás mindennap könyörögni indít hűségért és szeretetért, és mindennap hálaadásra indít, ha a hűség és a szeretet csodája mégis megvalósulhatott életünkben: akár Istennel, akár a ránk bízottakkal kapcsolatban.

Hirdessétek velem az Úr nagyságát, magasztaljuk együtt az ő nevét! Zsolt 34,4 (1Tim 1,17; ApCsel 15,22–31; 1Móz 7,17–24) Egymásba gabalyodott, harmóniátlan zörejek, fülsértő zajok, félelmet keltő dübörgések teszik egyre elviselhetetlenebbé a világot. Tiszta hang, megnyugtató üzenet, felemelő ének kellene már! Létezik gyógyír a süketülő lelkekre. Az Úr nagyságának, szeretetének híre tiszta hang, nincs benne hazugság, gyűlölet, megbúvó érdek. Megnyugtató üzenetként az Isten és emberek közötti valódi békességet hirdeti. Felemelő ének, amikor versbe szedve, hangokba öntve imádságként száll az ég felé. Ezt tudjuk adni a világnak: hirdessük, szóljuk, énekeljük!

Most azonban, miután a bűntől megszabadultatok, és az Isten szolgái lettetek, már ez meghozta nektek gyümölcsét, a szent életet, amelynek vége az örök élet. Róm 6,22 (Ez 37,11–12; Jn 7,1–13; 1Móz 8,1–12) Eredményre összpontosító világunkban sürgető kényszerré lett, hogy a tervek, elképzelések megvalósulása mielőbb látható, mérhető és főleg eladható legyen. Isten emberhez hajló szeretete, ha úgy tetszik, az embert újjáteremtő, csodálatos változás terve. A szívekben formálódik valósággá ez az elmondhatatlanul nagy kegyelem. Bűntől szabadulni, Istenre találni nap mint nap: minden vagyonnál nagyobb gazdagság, minden sikernél nagyobb megelégedés. Az örök élet felé igyekvő lét ez, a minden értelmet meghaladó, Istennel átélt fordulat utáni élet.

Kérjetek, és adatik nektek, keressetek, és találtok, zörgessetek, és megnyittatik nektek. Mt 7,7 (1Kir 8,52; 5Móz 33,1–4/7.12–16/; 1Móz 8,13–22) Elszalasztott lehetőségeink, megvalósulatlan álmaink, sikertelen kilincseléseink makacs egyhangúsággal tudják gondolataink közé csempészni a reményvesztettség, a hiábavalóság érzését. Életünket azonban nem egyedül nekünk kell fenntartanunk. Aki adta, tenyerén hordozza mindennap – még ha nem is mindig vesszük észre. Ő bátorít bennünket ezzel az igével, hogy ne csak szemmagasságban lássunk és cselekedjünk, hanem emeljük fel tekintetünket. Lehetőségeinket, terveinket, álmainkat rajtunk kívül egyvalaki biztosan számon tartja.

Ördög Endre