Élő víz

Akkor eljönnek napkeletről és napnyugatról, északról és délről, és asztalhoz telepednek az Isten országában. (Lk 13,29)

Vízkereszt ünnepe után a harmadik héten az Útmutató reggeli és heti igéinek a „főszereplői” pogány népek s emberek, hirdetve Istennek a minden teremtménye iránt megnyilvánuló szeretetét. Krisztus dicsősége azért jelent meg e világban, hogy zsidók s pogányok egyaránt felismerjék: őbenne „már fénylik az igazi világosság, és aki szereti az ő embertársát, az a világosságban marad” (1Jn 2,8.10; LK). Isten mennyei lakomájáról önmagát zárja ki az, aki hitetlenségével elutasítja a Megváltót. Jézus két ízben csodálkozott: a kapernaumi pogány százados hitén – „Bizony, mondom néktek, senkiben sem találtam ilyen nagy hitet Izráelben” (Mt 8,10) – és a zsidók hitetlenségén (lásd Mk 6,6). A százados, fel- és elismerve Jézus hatalmát, Úrnak nevezte őt, s a szavát is elégségesnek tartotta szolgája meggyógyításához. Luther szerint: „E történet kétféle, illetve kettős csodáról szól. Egyiket Krisztus teszi, másikat a százados.” Mi is követhetjük e példát, s átélhetjük: „…legyen a te hited szerint.” (Mt 8,13) Ez nem „távgyógyítás”, hanem a mindenütt jelen lévő és mindenható Úristen dicsőségének megjelenése volt a testben! Pállal s Lutherrel együtt megtapasztalhatjuk Habakuk jelen időben mondott kijelentésének (lásd Hab 2,4) jövő idejű, örök érvényű igazságát: „Az igaz ember pedig hitből fog élni.” (Róm 1,17) A hit győzelmének bizonysága lesz a pogány népeknek az Úrhoz való megtérése, „ő pedig meghallgatja és meggyógyítja őket” (Ézs 19,22). A sareptai pogány özvegyasszony kiállta a hit próbáját az éhínség idején: engedelmeskedett Izrael Istene prófétájának, s „a lisztesfazék nem ürült ki, az olajoskorsó sem fogyott ki, az Úr ígérete szerint” (1Kir 17,16). Naomi elmenekült az éhínség elől, de amikor visszatért a „kenyér házába”, pogány menye, Ruth követte őt: „Néped az én népem, és Istened az én Istenem. (…) …csak a halál választ el engem tőled!” (Ruth 1,16–17) A pizidiai Antiókhia zsinagógájában Pál pogánymisszióba kezdett, mert a zsidók nem tartották magukat méltónak az örök életre. Az ősi prófécia (lásd Ézs 49,6) Jézusban teljesedett be, mert ő lett a pogányok világossága; de az Úr követői által végzi az evangélium hirdetését, s ez nem marad hatástalan: „Ennek hallatára örvendeztek a pogányok, és magasztalták az Úr igéjét, és akik az örök életre választattak, mindnyájan hívővé lettek.” (ApCsel 13,48) Pogány emberek, a sareptai özvegy és a szír Naamán történetével bizonyítja Jézus, „hogy egyetlen próféta sem kedves a maga hazájában”(Lk 4,24). Le akarták taszítani a szakadékba, így hitetlenségükkel elutasították a kegyelem igéit. A názáreti Jézus többé nem is ment Názáretbe. János már előre látta a győzteseket az üvegtengernél, ahol vezérigénk is beteljesül, „mert a népek eljönnek mind, és leborulnak előtted…(…), mindenható Úr Isten…(…), népek királya” (Jel 15,4.3). „Felséges Isten, mi kegyelmes Urunk, / Szent színed előtt, íme, leborulunk…” (EÉ 44,5)

Garai András