Evangélikus Egyház - Online újságok - Evangélikus Élet - Archívum - 2007 - 05 - Püspök, főgondnok és zsinat iktatása Beregszászon

Keresztutak

Püspök, főgondnok és zsinat iktatása Beregszászon

A beregszászi református templomban január 21-én, vasárnap délután dr. Bölcskei Gusztáv püspöknek, a Magyarországi Református Egyház Zsinata lelkészi elnökének a szolgálatával beiktatták a Kárpátaljai Református Egyházkerület új tisztségviselőit: Zán Fábián Sándor püspököt (képünkön), Nagy Béla főgondnokot és a zsinat új tagjait.

A zsúfolásig megtelt templomban a Kárpát-medence református egyházainak képviselői, a testvéregyházak küldöttei és a gyülekezeti tagok százai kérték imádságban Isten áldását a megújított vezetésre. Az új püspök székfoglalójában – amelyben Krisztust állította a középpontba – az igazság és a szeretet egyensúlyának szükségességéről beszélt. Az Északi Evangélikus Egyházkerület püspökének, dr. Fabiny Tamásnak és a Kárpátaljai Református Egyházkerülettel szomszédos Hajdú-Szabolcsi Evangélikus Egyházmegye esperesének, Sztankó Gyöngyinek, valamint az Illyés Közalapítványnak a köszöntését, áldáskívánását e sorok írója adta át az újonnan szolgálatba állóknak: mindannyiunk közös „edzője”, Jézus Krisztus adjon hitet, derűt és bölcsességet az új „csapatkapitányoknak”.

Laborczi Géza