Kultúrkörök
Mindszenty a forradalomban
Új olasz könyv a bíborosról és őrzőjéről
A bíborost az olasz Pallavicini családból származó katona – Pálinkás Antal őrnagy – szabadította ki és kísérte azokban a napokban. Ennek következményeként az őrnagyot később azzal vádolták, hogy a fennálló rezsim ellensége volt, és összeesküvést szervezett. Pálinkás Antalt 1957-ben halálra ítélték és felakasztották. Bolognában emiatt különösen nagy visszhangra talált az ’56-os magyar forradalom.
A most megjelent mű történelmi értekezés. Szerzője, Clemente Manenti számos olyan dokumentumot átvizsgált, amely a szóban forgó korszakra vonatkozik, és kapcsolódik Pallavicini személyéhez. Célja az volt, hogy a lehető legszélesebb körben megismertesse az olasz közvéleménnyel az akkor történteket, nehogy feledésbe merüljenek. Az író tanulmányokat végzett, és több utazást tett Magyarországra, hogy találkozzon még élő szemtanúkkal – mondta el Alberto Di Chio kanonok, aki a könyvbemutatón előadást tartott Mindszenty bíborosról.
A kanonok a Vatikáni Rádiónak adott interjújában beszélt még Mindszenty bíboros és VI. Pál pápa kapcsolatáról is. (Az interjú teljes szövege olvasható a Vatikáni Rádió magyar nyelvű honlapján: http://www.jezsuita.hu/rend/radio.htm.)
Rómában február 15-én este 7 órakor mutatták be a kötetet a szerző jelenlétében a Római Magyar Akadémián.
Vatikáni Rádió/Magyar Kurír