Keresztutak

Készülünk a nők 2007. évi világimanapjára

Ki gondolná, hogy Paraguay történelmében még mi, magyarok is szerepet játszottunk? Kevésbé ismert adat, de igaz, hogy az első jezsuita misszionáriusok, akiket V. János portugál király térképészeti munkára küldött az országba, magyarok voltak. Ezenkívül hazánkból származik Juan Carlos Wasmosy is, a debreceni Vámosy testvérek utóda, aki 1993 májusában Paraguay első szabadon választott, civil elnöke lett. Nagy jelentősége van ennek! Paraguay újkori történelmét korábban ugyanis a katonai puccsok, a diktatórikus vezetés jellemezték.

E cikk – a terjedelmi korlátok miatt – arra alkalmas csupán, hogy a guarani indiánok ősi földjének történelméből „kincsként” egy eseményt, egy próbálkozást: a „keresztényszociális állam” megteremtésének kísérletét emelje ki.

A jezsuiták 1603-ban érkeztek az országba. A zene nyelvével közeledtek az őslakosokhoz, akik az őserdőben kerestek menedéket a hódító földbirtokosok elől. Hamar elnyerték az indiánok bizalmát, hiszen megtanulták a bennszülöttek nyelvét, megismerték szokásaikat, 1609-től pedig létrehozták az úgynevezett redukciókat (kistelepüléseket).

A gyarmatosítók befolyását kizárva, a páter vezetésével hamarosan felvirágoztak ezek a faluközösségek. A jezsuiták városokat alapítottak, jól felszerelt szociális intézményeket, iskolákat nyitottak meg. (Ez utóbbiba lányok is járhattak!) Templomok épültek. A guarani indiánok szívesen vettek részt az építésben, különösen ha furulya- vagy trombitazene is támogathatta a munkájukat. A szerzetesek a szükségleteken felüli terményeket, gabonát, cukrot, yerba mate cserjét és gyapotot eladták az európaiaknak. Az eladott javak árából megvették mindazt, amire az őslakosoknak szükségük volt. A pénz ismeretlen volt a redukciók lakosai számára. Mivel a kereskedőknek tilos volt belépniük a redukciókba, a bizonyos távolságban lévő fogadókban kellett lebonyolítaniuk üzleteiket.

A jó kézügyességgel megáldott guarani indiánok hamar megtanulták a kézművesség különféle ágait. Óraműveket alkottak, harangot öntöttek, könyveket nyomtattak, hárfát készítettek, orgonát építettek… Az asszonyok megtanultak szőni, fonni, és kitanulták a szabás-varrás rejtelmeit is. Minden munkát egyenlő értékűnek tartottak a közösségben. A nők társadalmi szerepe erősödött. A férfiak is dolgozni kezdtek a földeken, és a jezsuiták keresztülvitték, hogy a fiatalok szabadon választhassanak párt, és keresztény, monogám házasságban éljenek.

Pont ez a csodálatra méltó gazdasági fellendülés lett a baj okozója. Azt gondolták a gyarmatosítók a virágzó redukciókról, hogy ott a jezsuiták aranymezőkre leltek. 1768-ban rávették a spanyol királyt, hogy utasítsa ki a jezsuitákat Paraguayból. Így tette tönkre a kapzsiság a jezsuita államot. A redukciók többé nem nyújthattak menedéket az indiánoknak. Ismét az őserdőben bujdokoltak; sokan rabszolgává lettek. Elpusztultak a városok, a jezsuiták könyvtára tüzelővé lett. A spanyol hódítóknak persze csalódniuk kellett. A redukciók gazdagsága nem földi kincsekre épült, hanem égiekre, az evangéliumi szellemiségre.

Az embert megkísérti a gondolat: mi lett volna, ha megmaradnak a redukciók? Hogyan alakult volna Dél-Amerika, az ottani emberek és végső soron a kereszténység sorsa? Dr. Kránitz Mihály, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem rektorhelyettese így ad választ a kérdésre: „A közösségi együttélés jezsuita modelljét lerombolták ugyan, de az általuk létrehozott missziók romjaiból szinte kiolvasható, hogy az emberi életet csakis az evangéliumra érdemes építeni, és ebből kiindulva lesz értelmes minden: a munka, a pihenés és a vallásosság.”

B. Pintér Márta