A hét témája
Együtt a zsoltárokról
Zsidó és keresztény teológusok közös írásmagyarázata
Az elmúlt évhez hasonlóan idén is közös bibliaolvasásra várnak minden érdeklődőt a Jézus Társasága Magyarországi Rendtartománya által működtetett Párbeszéd Házába (1085 Budapest, Horánszky u. 20.). Az egyes találkozókat P. Vértesaljai László jezsuita szerzetes, a Párbeszéd Házának programfelelőse vezeti. A felkért előadók: dr. Schweitzer József nyugalmazott országos főrabbi, P. Nemeshegyi Péter jezsuita szerzetes, egyetemi tanár, valamint dr. Hafenscher Károly nyugalmazott evangélikus lelkész, címzetes teológiai tanár.
A három teológus az előkészítő megbeszélésen ismét a zsoltárok olvasása mellett döntött, mert a zsoltár „nemcsak teológia, vagyis Isten szava, hanem imádság is”, és mint ilyen, kiemelt helyet foglal el mindhárom közösség vallási, liturgikus életében. A januári ökumenikus imahetet követő, négy részből álló sorozat nemcsak folytatja annak szellemiségét, de tovább is lép: a Szentírás együttes tanulmányozása a keresztény felekezetek teológusai és tagjai mellett a zsidó hitközségek teológusával és híveivel közösen történik.
Az előadások – melyekre a szervezők minden érdeklődőt szeretettel várnak – hétfőnként 19 órakor kezdődnek. Az időpontok és a témák a következők:
GaZsu