Keresztutak

A böjti időszak sok gondolatot ébreszt a keresztényekben – elsősorban a krisztusi, negyvennapos böjtről, örök és időszerű spirituális üzenetéről, de ettől el nem választhatóan a történelmi böjtökről is. Ez utóbbiak sajátsága, hogy az emberek, az individuumok böjtje megsokszorozódik népük szenvedésében.

Mindazok, akik böjtelőn Kárpátalján jártak, hogy bábáskodjanak az Európai Protestáns Magyar Szabadegyetem (EPMSZ) Kárpátaljai Egyesületének megalakítása körül, nem térhettek ki ezen gondolatok elől.

Kitűnő alaphangulatot teremtett, hogy a közgyűlés színhelye a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola volt Beregszászon. Óriási dolog volt, hogy az alapítók immár több mint egy évtizede megkapták a régió legimpozánsabb, leghatalmasabb épületét, ahol – a folyamatos felújításoknak, fejlesztéseknek köszönhetően – már ezerötszáz hallgató tanul. Elsősorban bölcsészettudományokat oktatnak, de már működik agrár szak is, és készülnek a természettudományi képzés elindítására.

A hihetetlen energiájú Orosz Ildikó, a főiskola és több fontos testület vezetője kiválóan készítette elő az alkalmat (az ügyeket mindig emberek viszik sikerre). Főként pedagógusokból állt össze a kárpátaljai egyesület induló csapata; elnöke Csatáry György történész, a főiskola tanára, alelnöke az ugyancsak tanár Fábián Márta lett.

Az alapítók hangsúlyozták: nem a meglévő szervezetek számát kívánják növelni, hanem vonzó számukra az EPMSZ szellemisége. Igen érdekes, hogy a rendszerváltozáskor – más nyugati magyar szervezetekhez hasonlóan – a szabadegyetemen is megindultak a viták: van-e folytatás, szükség van-e még az egyesületre? Az azóta eltelt több mint másfél évtized – ez a történelem sajátos fintora – bizonyította, hogy talán még inkább, mint korábban. 1990-ig egyértelmű volt a helyzet: a diktatúrával szemben a nyitott, toleráns, autonóm protestáns szellemiség képviselete, a magyar nyelv és kultúra ápolása. Ma a demokrácia, az örvendetes, de akár súlyos konfliktusokat gerjesztő pluralizmus korában nehezebb az EPMSZ szellemiségének a követése.

Nem véletlen, hogy a szabadegyetem új korszakában talán az első számú kérdés a határon túliak, a Kárpát-medencében élő kisebbségi magyarság ügyének a vállalása lett. Együttműködve minden, az ügyet szolgáló politikai erővel, olykor hidat teremtve köztük, élve azzal a szabadsággal, amelyet nem a politikai, hanem a hitbeli és a magyarság melletti elkötelezettség jelent. Ami persze nem zárja ki, sőt igényli a szilárd nemzetpolitikai álláspontot is. Így – még ha ez ma távolinak tűnik is – néhány nemzedék alatt az Európai Unió más gondolkodást ébreszthet, a kisebbségek számára a teljes körű autonómia megvalósulását teszi lehetővé. Mert ez a megmaradás útja.

Kárpátalja százötvenezres magyarságának hetven százaléka református; ők jelentik a régióban a protestánsokat. Úgy vélem, az anyaországi evangélikusság mégsem maradhat ki az együttműködésből. Erre is jó lehetőséget szolgáltat a civil szféra, az egyesületek tevékenysége. Jó volt látni a munkácsi várban Zrínyi Ilonának az elmúlt évben emelt gyönyörű szobrát, mely az anyaország figyelmét is jelképezte. Bizony szégyenkezhetünk, szembesülve a szenvedéssel és azokkal a sorsokkal, amelyek Kárpátalján az elmúlt háromnegyed évszázadban jellemzőek voltak.

Hosszú volt a böjt. Ma sok örvendetes jele látható a megújulásnak. Szívből jönne a válasz, de még nyitott a kérdés: lesz-e feltámadás? Rajtunk is múlik.

Frenkl Róbert