A hét témája

John Mason világhírű matematikadidaktikus mondja: „Vezérlőelvem, hogy én nem tudok megváltoztatni másokat. Amit én tehetek: érdemes megváltoztatnom magamat, mert úgy tapasztalom, hogy ennek hatására mások is elkezdik megváltoztatni magukat.” E szép kivitelezésű, természetfotókkal gazdagított kis füzetecske szerzői mintha hasonló elvet követnének.

Többnyire egyes szám első személyben mondják el a virágvasárnaptól húsvéthétfőig terjedő kilenc nap keretébe ágyazva a nagyhét eseményeivel kapcsolatos gondolataikat, érzéseiket. Közérthető, szép, egyszerű nyelven tárják elénk a lélek mélységeit. Amiket elmondanak, azok bármelyikünk személyes gondolatai, élményei, belső érzései lehetnének. Kiemelem ezt a jellegét a munkának. Véleményem szerint a kiadvány imádkozni, elmélyedni, meditálni tanít bennünket, és segít abban, hogy bűnbánattal forduljunk a Mesterhez.

E sorok írója személyesen is megtapasztalta, átélte a füzetben leírt lelkiállapotokat, és – az egyik szerzővel együtt – vallja: „Húsvét figyelmeztet: együtt lehet élni a múlt szörnyűségeivel. Nem úgy, hogy elfelejtkezem róla, s nem is úgy, hogy megpróbálom végképp eltörölni, hanem úgy, hogy tudom, hiszem: nagypéntek után ott van húsvét, a gyász után a reménység ideje. Életemet nem az oldja meg, hogy visszatérek a múltba, helyrerakni azt, amiről azt hiszem, tönkrement, hanem az, hogy előretekintek – a reménység felé.”