Evangélikusok

Dobó Jóska bácsit szüleink barátjaként, hajdani ifjúságis társaink mosolygós édesapjaként ismertem meg. Akkoriban semmit nem tudtunk életének kalandregénybe illő, izgalmas titkáról. A recski táborból való szökéséről felnőttként hallottam először. A történet megjelent Sztáray Zoltán Csákánykő című kötetében (Püski Kiadó, 1997), több honlapon is elérhető a teljes szöveg. Személyéről, bátorságáról Gyarmathy Lívia is megemlékezett Szökés című játékfilmjében.

A személyes találkozás erejében bízva tavaly a kommunista diktatúra áldozatainak emléknapjára, február 25-ére meghívtuk Jóska bácsit a Deák Téri Evangélikus Gimnáziumba. Filmek, előadások helyett szívesebben keresünk túlélő tanúkat, hogy maguk beszéljék el történetüket tanítványainknak, amíg még köztünk élnek.

Dobó József 1921-ben született Balassagyarmaton. A Ludovika Akadémián hadnagyként végzett 1942-ben. A hadifogságtól a fronton szerzett sebesülései mentették meg. A háború után csak alkalmi munkákat kapott. Az Államvédelmi Hatóság (ÁVH) 1949-ben Kistarcsára internálta, onnan került Recskre 1950-ben. Amikor megértette, hogy a táborban halálra fogják dolgoztatni, szökésre szánta el magát. Nyugatra szeretett volna eljutni, éjszakánként gyalogolt, nappal rejtőzött. Csehszlovákiába szökött, ahol egy rokona malmában várakozott. Ott kapta meg a hírt, hogy az ÁVH elvitte és kínozza a szüleit és az útján segítséget nyújtó rokonait. Ekkor önként föladta magát. A recski táborban fogolytársaival verették össze. Hét hónapot töltött magánzárkában, ezalatt elméje épségét rendszeres tornával igyekezett megőrizni. A szökésért további két év tíz hónap börtönbüntetést szabtak ki rá.

1. júliusában szabadult. Éveken keresztül nehézgépkezelő volt, később villanyszerelőként, végül a metró diszpécserszolgálatán dolgozott. Szenvedélyesen szerette a természetet, nyugdíjasként turistajelzések felfestésével egészítette ki a család jövedelmét.

Feleségével, Jausz Mariettával négy gyermeket nevelt fel. Mindvégig a budahegyvidéki gyülekezet hűséges tagja volt.

Meghívásunkat már nagybetegen fogadta el. Fontosnak tartotta, hogy a gimnazistáknak tanúskodjon a háború utáni magyar történelemről. Elbeszélésének erejét szelídsége, derűje adta. Tanítványainkat megragadta, hogy nem tekintette hősnek magát, keserűség és gyűlölködés nélkül beszélt kínzóiról. Isten kezéből fogadta el élete megpróbáltatásait, és igyekezett minden helyzetben helytállni.

Megbékélve készült a halálra, amelyet hazatérésnek tekintett. 2007. február 4-én hunyt el. Búcsúztatása március 11-én 15 órakor lesz a budahegyvidéki evangélikus templomban.

Kézdy Edit, a Deák Téri Evangélikus Gimnázium igazgatója