Cantate

Kitekintés

A Cantate rovatnak feladata az is, hogy érzékeny témákban eligazítást adjon. Mai cikkünkben arra próbálunk meg választ találni, hogy az úgynevezett könnyűzene – amely nagyon sokféle stílusú lehet! – miként illeszkedhet az istentiszteletbe. A legfontosabb itt is a minőség, a szakmai felkészültség, valamint a nyitottság, az egymás iránti türelem. Olvassuk és értsük jól a témában járatos szerző írását, és találjuk meg minden zenének a maga helyét! (E. Zs.)

A téma iránt érdeklődő tisztelt olvasó a beállítottságának megfelelően írásjelet – kérdőjelet vagy felkiáltójelet – is tehet gondolatban ezen írás címe után. Részemről a jelenlegi, írásjel nélküli megoldás mellett döntök, és az Ószövetség utolsó mondatát teszem írásom vezérigéjévé: „Az atyák szívét a gyermekekhez téríti, a gyermekek szívét az atyákhoz…” (Mal 3,24) A félreértések elkerülése végett tisztázzuk: nem egyszerűen arról van szó, hogy a könnyűzene bevihető-e a templomba, hanem arról: hogyan illeszthető be az istentiszteletbe úgy, hogy ne ráadás és sallang, hanem – amennyire lehet – az istentisztelet szerves része legyen.

Kedves könnyűzenei gyermekek!

Úgy tűnik, eljött az ideje, hogy erről a kérdésről ne csak beszéljünk, értekezzünk, hanem megtegyük az első lépéseket a gyakorlat irányába. Különös, hogy éppen a 2005-ben használatba vett új agenda ad erre lehetőséget. Az elkötelezetten hagyományos zenére épülő Evangélikus istentisztelet – Liturgikus könyv bevezetőjében ez áll: „Az istentisztelet cselekvő alanya maga Isten. Minden, ami emberi, csupán válasz az ő jelenlétére, igéjére, cselekedetére. …az istentisztelet emberi oldalának lényege a mederkészítés.”

Ha így van – és ez nem vitatható –, akkor minden kor embere a maga (zenei) nyelvén válaszolhat Isten megszólító igéjére. Korunk széles tömegek számára érthető zenei nyelve az úgynevezett könnyűzene, mely az egyházban is a leghatásosabb kommunikációs eszköz lehet. A fiatal generáció ezt érti igazán, sokan (elsősorban vagy kizárólag) ebben a műfajban képesek fogni az evangélium üzenetét, ilyen módon képesek megélni az istentiszteleti közösséget.

Kedves komolyzenei atyák!

A Liturgikus könyv bevezetőjében olvashatjuk ezt is: „Egyetlen olyan hangszer sem idegen a liturgiától, amely természetes módon (tehát nem elektronikus hangkeltéssel) szólal meg!” Ez a mondat fölszabadít, sokszínűvé teszi az istentiszteleti zenét, de egyben indokolatlanul korlátoz is. Tisztáznunk kell, mit értünk „természetes” alatt, illetve azt, hogy az elektronikus zene mennyivel kevésbé természetes, mint az akusztikus. Mindkét műfaj a fizika (physis = természet) törvényeit alkalmazza. Volt idő, amikor az istentiszteleti liturgiában csak az egyszólamú emberi hangot (csak a férfiakét!) tartották természetesnek, elfogadhatónak. Jó, hogy ezen sikerült túllépni, sokunknak nagyon hiányozna többek közt Bach hangszeres zenéje. Az élő és ezért mindig változó (Semper reformanda!) egyházzene útjából el kell hárítani minden olyan akadályt, mely a mai embert korlátozza az istentisztelet minél mélyebb átélésében. Ezért a fenti mondatban az „elektronikus” jelzőt az „extrém” vagy „méltatlan” szóval kellene fölváltani, mert vegyük komolyan, hogy Isten minden ajándéka jó, ha helyesen élnek vele.

Kedves atyák és gyermekek!

Visszatérve az eredeti kérdéshez, meg vagyok győződve arról, hogy a könnyűzene ugyanolyan könnyen beilleszthető az istentiszteletbe, mint a gregorián vagy a lutheri korál. Ha valóban értékes zenéről van szó, a zenei műfaj másodlagos kérdés. Az egyház életében olykor markánsan megjelenő új elemeket jól kell kezelni. (A jeruzsálemi zsinat – lásd ApCsel 15 – nem erőltette rá a mózesi hagyományokat a pogányokra.) Jó lenne az apostolok higgadtságával újra átgondolni a liturgia kérdését. Jó lenne, ha a Liturgikus könyv „nullverziója” után úgy jelenhetne meg a „Nr. 1” és talán majd a „Nr. 2” verzió, hogy abban az egyház – egyben a liturgia – Urának szándéka valósul meg: „…minden írástudó, aki tanítványává lett a mennyek országának, hasonló ahhoz a gazdához, aki újat és ót hoz elő éléskamrájából.” (Mt 13,52)

Hiszem, hogy egyházunkban a lutheri, bachi zenei hagyományokat igényesen ápoló zenei elit mellett megjelent egy, a könnyűzenét színvonalasan művelő réteg. Itt az ideje véget vetni a „gitáros csörömpölés” korszakának, hogy helyébe léphessen az evangéliumhoz méltó, élettel teli könnyűzenei liturgia!

Győri Gábor