Evangélikus Egyház - Online újságok - Evangélikus Élet - Archívum - 2007 - 09 - Kézfogó…

Egyházunk egy-két hete

Kézfogó…

Többszörösen eljegyeztem magam. Közel harminc esztendeje egykori menyasszonyommal, három gyermekem későbbi édesanyjával. Harminc évvel ezelőtt, lelkésszé avatásomkor eljegyeztem magam az evangélikus egyházzal. Több mint tíz évvel ezelőtt pedig eljegyeztem magam az országos találkozó gondolatával. Az eljegyzésekből házasságok születtek. Reménységem szerint az Úrral való eljegyzésemből is létrejön a vándorút végén a mennyei örömünnep.

Nagy öröm számomra és a gyülekezet számára is, hogy a Pakson tartott első találkozóból immáron élő hagyomány született, s a tizedik évforduló alkalmából újra nagy szeretettel hívhatjuk testvéreinket.

Kézfogóra hívunk mindenkit! Egyházunkkal, egymással és az Úrral. Feleleveníthető az első találkozás öröme, az ott megtapasztalt szeretet s a régi barátságok emléke. Reménységgel készülhetünk az új barátságokra. Felkereshetjük a régi helyszíneket, az ASE Sportcsarnokot, a művelődési központot, a Makovecz-templomot, a Sárgödör téri pincesort. Új helyszínként pedig a Duna-parti sétányt: itt vízi színpadon zajlanak majd a programok, és a sétány ad helyet a záró istentiszteletnek is.

A paksiak nagy örömmel várnak mindenkit!

Békesség néktek!

Szabó Vilmos Béla