Evangélikus Egyház - Online újságok - Evangélikus Élet - Archívum - 2007 - 09 - Kevesebb pénz jut a református egyháznak is

Keresztutak

Kevesebb pénz jut a református egyháznak is

Mint minden egyháznak, a Magyarországi Református Egyháznak is szembesülnie kell azzal a helyzettel, hogy ebben az esztendőben tizenöt százalékkal kevesebb forrásból kell gazdálkodnia, mint az elmúlt évben – mondta Bölcskei Gusztáv püspök egy budapesti sajtóbeszélgetésen.

Ennek az az oka, hogy a személyi jövedelemadó egyszázalékos felajánlásának állami kiegészítését már más módszer szerint számítja a Pénzügyminisztérium – közölte a református zsinat lelkészi elnöke. Kifejtette: mivel kevesebb anyagi forrás áll rendelkezésre, az egyháznak nem lesznek nagy és látványos rendezvényei, beruházásai. Egy eseményt, a Csillagpont országos református ifjúsági találkozót mégis annyira fontosnak tartanak, hogy komoly költségvetési támogatást fordítanak rá – közölte Bölcskei Gusztáv, majd hozzátette: az idén Sárospatak környékén rendezik meg a több ezer fiatalt vonzó egyhetes rendezvényt.

A püspök szólt arról is, hogy március 16. és 18. között az Ökumenikus Ifjúsági Iroda koordinációjával, a három történelmi keresztény egyház ifjúsági bizottságainak és karitatív szervezeteinek együttműködésében megrendezik a 72 óra kompromisszum nélkül című rendezvényt, amelynek célja, hogy a programhoz kapcsolódó fiatalok három napon keresztül közhasznú feladatokat teljesítsenek.

Az egészségügy átalakításával kapcsolatban Bölcskei Gusztáv hangot adott azon véleményének, hogy az elkövetkezendő időszakban sok ember „otthon lesz beteg, és nem a kórházban”. Az egyház fontos célkitűzése, hogy ebben az évben elindítsa azt a mozgalmat, amelynek keretében beteglátogató csoportok nyújtanak majd segítséget a rászorulóknak.

MTI