Evangélikus Egyház - Online újságok - Evangélikus Élet - Archívum - 2007 - 09 - Béthel Evangélikus Missziói Otthon, Piliscsaba

A hét témája

Béthel Evangélikus Missziói Otthon, Piliscsaba

A település a fővárostól huszonhat kilométerre fekszik; a helységet körülvevő szép fekvésű, erdős hegyvidéket már a római korban is lakták, és Boldog Ligetnek nevezték. A környék lehetőséget nyújt kirándulások szervezésére is.

A Fébé Evangélikus Diakonissza Egyesületet Pauer Irma főnök asszony 1924. október 1-jén alapította meg Piliscsabán. Több telket vásároltak, így alakult ki az a terület, amely ma alapvetően két részből, a Béthel Evangélikus Missziói Otthonból és a Siló Társas Lakóotthon és Önálló Élet Központból áll. A diakonisszaegyesületet 1951-ben feloszlatták, ingatlanjai szerencsére – egy átmeneti időszak után – visszakerülhettek egyházunk tulajdonába. A Béthelben fogyatékkal élő gyermekeket neveltek, a Silóban pedig idős diakonisszákat gondoztak, egészen a nyolcvanas évek közepéig, ekkor mind a Béthel, mind a Siló üresen maradt. Változás a kilencvenes évek elején következett be, amikor a Béthel – a néhai Bolla Árpád lelkész kezdeményezésére – spontán módon missziói otthonná alakult, és az idők folyamán az országos egyház támogatásával egyre szépült és bővült. 1991-ben még csupán ötven főt tudtak befogadni, 1994-ben – amikor az intézmény bajor segítséggel új épülettel bővülhetett – hetvenet. A későbbi folyamatos felújítások után ma már száz fő befogadására van lehetőség fürdőszobás szobákban.

Az intézmény kizárólag missziói célú hitéleti tevékenységnek ad helyet: konferenciákat rendeznek itt családok, fiatalok, gyerekek és különböző közösségek részére, illetve a hitélettel összefüggő szakirányú képzéseket tartanak például keresztény orvosok, diakóniában tevékenykedők, családsegítők vagy lelkészek részére, sok esetben nemzetközi szervezéssel.

A vendégek számára teljes ellátást, azaz napi háromszori étkezést biztosítanak. A gépkocsival érkezők az intézmény területén parkolhatnak.

A missziói otthon fatemploma eredetileg a baden-württembergi Nürtingen-Enzenhart gyülekezetének templomaként szolgált, először – eredeti helyén – 1962 adventjének első vasárnapján szentelték fel. Majd miután idővel kicsinek bizonyult, „adományként” a Béthelbe került. A templom berendezéséhez és a harang elkészíttetéséhez svájci evangélikusok nyújtottak anyagi segítséget. Az oltárt erdélyi fafaragó készítette el Pintér Tibor tervei alapján, aki az otthonban történt későbbi építkezések és felújítások tervezője is.

Második és harmadik alkalommal már magyar földön szentelték föl a templomot: felállítását követően 1992-ben, valamint a felújítás és az átépítés után, 2001. június 2-án; mindkét alkalommal D. Szebik Imre püspök végezte a szentelés szolgálatát.

A közös alkalmakat a Béthelben rendezett konferenciák résztvevői e falak között tartják. A templomot a 2005. május 10. óta önálló Piliscsabai Evangélikus Egyházközség is használja istentiszteleti alkalmakra.

Árak

A szállás és az ellátás hároméves korig ingyenes. Evangélikusok számára a konferenciákon való részvétel díja tízéves korig 1100 Ft/fő/nap, tízéves kortól 2200 Ft/fő/nap. Nem evangélikusok számára a fizetendő összeg 3300 Ft/fő/nap.

Megközelítés

Budapestről a 10-es számú főúton vagy vonattal a Budapest–Esztergom vonalon, Piliscsaba megállóig.

Elérhetőség

Béthel Evangélikus Missziói Otthon

2081 Piliscsaba, Széchenyi u. 8–12.

Postacím: Pf. 54

Telefon: 26/375-218

Mobil: 20/919-4573

E-mail: postmaster@betel.t-online.hu

Otthonvezető: Varga Gábor