Evangélikus Egyház - Online újságok - Evangélikus Élet - Archívum - 2007 - 09 - Tisztségviselők csendesnapja a dél-pesti egyházmegyében

Egyházunk egy-két hete

Tisztségviselők csendesnapja a dél-pesti egyházmegyében

Már a délelőtti pénztárostalálkozó kezdetére is sok gyülekezetből megérkeztek lelkészükkel az egyéb gyülekezeti tisztséget viselők február 17-én Gyónra, akik az ebédig a Narnia krónikái című filmet tekinthették meg. A házigazda gyülekezet asszonyai mintegy hatvan főt láttak vendégül a szűk órányi ebédidő alatt. Ezután – az egyházmegyei csendesnap „hivatalos” nyitányaként – a gyülekezeti teremben Krámer György espereshelyettes köszöntötte az egybegyűlteket. A közös éneklés után az áhítatot Bozorády András dunaharaszti lelkész tartotta.

Az elcsendesülést követően egyházmegyei felügyelőként e sorok írója üdvözölte a vendégeket, kiemelve azt, hogy ilyen jellegű találkozóra először kerül sor az egyházmegyében. A tisztségviselők három csoportot képezve beszélték meg ügyes-bajos dolgaikat, cserélték ki tapasztalataikat. Az első csoportot a felügyelők és a másodfelügyelők, a másodikat a gondnokok, egyházfik és harangozók, a harmadikat pedig a pénztárosok, illetőleg a könyvelők alkották. (A lelkészek és más tisztségviselők szabadon választhattak a csoportok közül.)

Már elmúlt három óra is, amikor újra összegyűlt a közösség egy rövid fórumbeszélgetésre. Ezen határozott igényként merült fel hasonló találkozók rendszeres megrendezése, Polczer Csaba egyházmegyei másodfelügyelő pedig egy őszi presbiteri találkozó terveiről beszélt. Egyhangú véleményként fogalmazódott meg, hogy a találkozó hasznos, az együttműködést erősítő rendezvény volt.

Bak Péter

Regionális hozzárendelés: Dél–Pest Megyei Egyházmegye