Evangélikus Egyház - Online újságok - Evangélikus Élet - Archívum - 2007 - 10 - Bizalomra épülő felügyelet

Egyházunk egy-két hete

Bizalomra épülő felügyelet

A Déli Egyházkerület gyülekezetvezetői konferenciája Békéscsabán

A protestáns egyházak demokratikus tradíciója szerint a gyülekezeteket a lelkész és a vele jogilag egyenrangú laikus fél, a felügyelő együtt vezeti. Egyházunk oktatáspolitikájában mindeddig a lelkészek továbbképzése kapott nagyobb hangsúlyt konferenciák és a lelkészakadémia keretében. A vezetői munkamegosztásban a „világi” tisztségviselőkre speciális feladatok hárulnak. Jogos tehát az az igény, hogy a gyülekezetvezetők is részesüljenek valamilyen szervezett képzésben. Vajon mire kell alapozódnia lelkész és felügyelő vezetői munkakapcsolatának: civil kontrollra vagy bizalomra épített társszolgálatra? Ezt az alapkérdést igyekeztek körüljárni a Déli Egyházkerület egyházközségeinek vezetői a Kontroll és/vagy bizalom címmel – felügyelők, másodfelügyelők és gondnokok számára – megrendezett gyülekezetvezetői konferencián március 2–4. között Békéscsabán, az evangélikus gimnázium kollégiumában.

A pénteki programot nyitó áhítat szolgálatát Kondor Péter, a Kelet-Békési Egyházmegye esperese végezte. Az esti előadást Gáncs Péter tartotta Hol talál lelki erőforrást a gyülekezetvezető? címmel; a Déli Egyházkerület püspöke a közösségvezetők együttműködésének bibliai alapjaiba vezette be hallgatóit. Ó- és újszövetségi példákon keresztül mutatta be, hogy a korabeli gyülekezeti életben miként jelentek meg az olyan, manapság használatos fogalmak, mint társszolgálat, csapatmunka, bizalomra épülő munkamegosztás, a prioritások meghatározása és a szubszidiaritás elve (mely szerint minden feladatot a megfelelő vezetői szinten kell megoldani).

Az első nap kötetlen együttléttel ért véget: a résztvevők megtekinthették a Déli Egyházkerületben tavaly zajlott eseményekről készült zenés képösszeállítást, majd Benkóczy Péter lelkész vezetésével különféle csoportdinamikai játékokon keresztül „tesztelhették” vezetői és együttműködési képességeiket.

A másnap reggeli lelki töltekezésről már nem lelkész, hanem egy felügyelő gondoskodott: Csepregi Gyulának, a Budapest-Kőbányai Evangélikus Egyházközség világi vezetőjének az áhítatát hallgathatták meg a kerület gyülekezetvezetői.

Délelőtt dr. Szabó Lajos, az Evangélikus Hittudományi Egyetem Gyakorlati Teológiai Tanszékének tanszékvezető professzora Bizalmi elv – vezetői munkamegosztás és magatartásformák a korszerű gyülekezetben című előadásában a lelkész és a felügyelő munkakapcsolatának legfontosabb aspektusait, a vezetői együttműködés elvi és gyakorlati alapjait világította meg hallgatói előtt. (Az előadás szövege és a hozzá kapcsolódó háttéranyag olvasható a Déli Egyházkerület hírportálján, a Déli Harangszó gyülekezetvezetők számára létrehozott rovatában: http://del.lutheran.hu.) Az előadáson elhangzottakat irányított csoportmunka formájában dolgozták fel a konferencia résztvevői.

A délután plenáris programmal és fórumbeszélgetéssel folytatódott, amelyen Radosné Lengyel Anna egyházkerületi felügyelő beszélgetett a közösségek vezetőivel a gyülekezetvezetői bátorságról és leleményességről. A felügyelők és gondnokok megoszthatták egymással a gyülekezetek aktuális gondjait, de örömeit és sikereit is. A plenáris ülésen Lengyel Anna szólt arról a tervről, hogy a jövőben egy tudatos koncepció alapján szeretnék megszervezni a gyülekezetvezetők képzését – melynek ez a konferencia is a részét képezi –, és előrevetítette a lelkészi munkaközösségek (LMK-k) mintájára létrehozandó felügyelői munkaközösségek (FMK) megszervezését, amelyek három-négy havonta, esetleg félévente ülnének össze. (A Déli Egyházkerület gyülekezetvezetőinek a teljes címlistája is hamarosan elérhető lesz a Déli Harangszó fent említett rovatában.)

A fórumbeszélgetést követően a helyi szervezők részéről Németh Mihály igazgató lelkész mutatta be a békéscsabai gyülekezet életét, majd Kolarovszki Zoltán, a békéscsabai evangélikus gimnázium igazgatója beszélt arról, hogy milyen értékek mentén oktat, nevel, és hogyan tanúskodik róluk egy mai evangélikus oktatási intézmény.

A rendezvény zárásaképpen a gyülekezetvezetők átvonultak a békéscsabai Nagytemplomba, ahol Gáncs Péter püspök az új oltárfestmény képi üzenetét alapul véve adott összefoglaló visszatekintést és értékelést a konferenciáról, és úti áldásban részesítette remélhetőleg képzettebben és tapasztaltabban hazainduló kerületi szolgatársait.

Petri Gábor

Regionális hozzárendelés: Déli Evangélikus Egyházkerület