Evangélikusok

Témaválasztásomat ezúttal az az ijedt kérdés motiválta, amellyel egy keresztény testvérünk nagy aggodalmát fogalmazta meg: mi lesz velünk, mi lesz hitünkkel és a Biblia tanításának hitelével, ha kiderül, hogy máshol is van élet a világmindenségben? Nincs kétségem afelől, hogy ha tőlem ezt csak egyvalaki kérdezte is meg, sok testvérünket, kortársunkat nyugtalanítják a fel-felröppenő hírek, amelyek nemcsak a bulvármédiában, hanem a tudományos híradásokban is szerepelnek. Tényleg, mi lenne akkor, ha kiderülne, hogy más égitesteken is van élet? Érvényben marad-e akkor a Szentírás tanítása a világ – és benne az ember – teremtéséről? És hogy értsük akkor a Jézus Krisztusról szóló apostoli tanúságtételt? Az ilyen és hasonló kérdésekkel vívódó, aggódó testvéreimnek szeretnék segíteni a következő sorokkal.

Ha jól látom, már régen túl vagyunk a világméretű E. T.-lázon, a közel sem tudományos, de nagyon is fantasztikus képzelgéseken a földön kívüli élet lehetőségével kapcsolatban. Mégis igaz, hogy amíg a csillagok háborúinak és hasonló történeteknek – sok-sok pénzzel és igazán profi módon – megfilmesített meséi jelentős bevételt biztosítanak az iparág sztárjainak, addig nem kell aggódniuk a műfaj szerelmeseinek. Lesz utánpótlás, lesznek új és még újabb produkciók.

Persze ha csak ennyit tudnánk e kérdésről elmondani, akkor kár is lenne a témát egyáltalán szóba hozni. De a Mars-szondák felfedezéseiről és a tudósok egyre megalapozottabbnak tűnő elméleteiről szóló újabb híradások mellett mégsem mehetünk el szó nélkül.

A tudományos szenzációt jelentő felfedezések jelentőségét nem tagadhatjuk. A nem szakemberek is megértenek annyit ezekből a beszámolókból, hogy a Marson felfedezett felszíni képződmények a víz korábbi – sőt némelyek szerint most is lehetséges – jelenlétére utalnak; ez a tény pedig a tudósok szerint akár valamiféle élet kialakulásának a lehetőségét is jelezheti. S mindezzel itt vagyunk a „szomszédban”, naprendszerünk egyik legközelebbi bolygóján. Állíthatja-e bárki is, hogy a világmindenség csak fényévmilliárdokban mérhető – s a hozzám hasonló átlagemberek számára felfoghatatlan – mélységeiben nincs még sok-sok, de legalább néhány, a Földhöz hasonló égitest? Néhány olyan bolygó, amelyen nemcsak az elvi lehetősége van meg az élet létezésének, hanem van is élet? Talán éppen olyan fejlett, mint itt, a mi gyönyörűséges kék bolygónkon…

Mit is mondhatnánk hívő keresztény emberként ezekre az izgalmas – némelyeket talán nyugtalanító – gondolatokra? Tudom, sokak számára már maga a kérdésfelvetés is riasztó lehet, talán még istenhitüket is elbizonytalanítja. Mások meg inkább kitérnek a probléma elől, elhessegetik maguktól, mert azt gondolják, hogy a mindenható Isten tekintélyét veszélyezteti a földön kívüli élet puszta gondolata is.

Az, hogy én magam úgy vélem: a világmindenségben csak a mi Földünkön van értelmes – emberi – élet, valójában csupán egyéni meggyőződésem, és távolról sem tudományosan bizonyított tény. Én egyszerűen így gondolom… És mégsem esnék kétségbe, és nem omlana össze a hitem, ha még az én életemben – emberi számítás szerint legfeljebb a következő két-három évtizedben –, mondjuk, egy szuperantenna értelmes lények üzenetét fogná a világűrből.

A mindenható Istennek volt hatalma arra, hogy megteremtse „a mennyet és a földet, a látható és a láthatatlan” valóságot, a földi életet; a természet rendjét, törvényeit pedig – az emberiség felelőtlen, természetet pusztító tevékenysége ellenére is – fenntartotta mind a mai napig. Ki akadályozhatta volna, ki gátolhatná meg őt abban, hogy ha neki úgy tetszik, más égitesteken is életet teremtsen, és annak is gondját viselje? Mondom, én magam azt gondolom, hogy a földi életnek nincs párja a világmindenségben, de semmiképpen sem vetemedem arra, hogy az Úristen életet teremtő hatalmát a mi bolygónkhoz kössem. Hálával és alázattal hajtom meg előtte a fejemet: ő a Teremtő, mi pedig az ő teremtményei vagyunk.

Legfőbb érvemet azonban még nem is mondtam el. Hogy miért nem esnék kétségbe, ha kiderülne, hogy Istennek más bolygókon is vannak értelmes, emberhez hasonló teremtményei? Egyszerűen csak azért, mert a földi életet, az emberiséget a legnagyobb méltósággal már kitüntette, szeretetéről biztosította, amikor szent Fiában, Jézus Krisztusban eljött közénk. A legtöbbet, a legnagyobbat ajándékozta nekünk, hogy megértsük: örök és végtelen szeretetétől semmi nem szakíthat el bennünket. Róm 8,38–39-ben ezt olvassuk: „…meg vagyok győződve, hogy sem halál, sem élet, sem angyalok, sem fejedelmek, sem jelenvalók, sem eljövendők, sem hatalmak, sem magasság, sem mélység, sem semmiféle más teremtmény nem választhat el minket az Isten szeretetétől, amely megjelent Jézus Krisztusban, a mi Urunkban.” S tegyük hozzá bizodalmas hittel: még az sem, ha netalán kiderülne, hogy nem vagyunk egyedül a világmindenségben…

Ittzés János püspök, Nyugati (Dunántúli) Egyházkerület