Evangélikus Egyház - Online újságok - Evangélikus Élet - Archívum - 2007 - 10 - A születés evangéliumával kezdődött…

Keresztutak

A születés evangéliumával kezdődött…

Szokatlan üzenetet hallhattak az adó-vevő készülék mellett ülők 1906. december 24-én az Amerika keleti partjainál horgonyzó hajók némelyikén. A gépből morzejelek helyett a Csendes éj dallama szólt, majd Lukács evangéliumából felolvasták a karácsonyi történetet. Egy ilyen szöveges, zenés rádióadás akkoriban szenzációnak számított, hiszen az elektromágneses hullámok segítségével addig csupán morzejeleket tudtak továbbítani. A világ mai értelemben vett első rádióadása tehát kicsivel több mint száz esztendeje volt hallható – akkor, amikor klasszikus értelemben vett rádió még nem létezett, csak tengeri adóvevő.

Lukács evangéliumából Reginald Fessenden – elektrotechnikát oktató professzor – olvasott föl, aki egyben az adás technikai feltételeit is megteremtette. A Boston melletti Brand Rock rádióállomásán maga köré gyűjtötte családját és barátait, felolvasta Krisztus születésének történetét, felesége és egy barátjuk pedig karácsonyi dalokat énekelt. Lezárásként Fessenden rövid beszédet intézett a tengeren lévő férfiakhoz.

A rádió tömegkommunikációs eszközzé válásának kezdete 1920-ra tehető, reggeli áhítatokat – mai nyelven szólva – 1923-tól kezdve sugároznak.

Az Evangelisches Gemeindeblatt für Württemberg írása nyomán