A hét témája

Március 15-ére emlékezve talán nem csak e sorok írója tűnődik el azon, hogy vajon mi is az igazi hazaszeretet: ha valaki életét adja a hazájáért, vagy ha életeket ment a hazájának…

Az 1848–49-es szabadságharc idején az evangélikus Balassa János (1814–1868) nem a csatamezőn küzdött a haza függetlenségéért. A honvédkórház, illetve a pesti egyetem orvosi karának igazgatójaként a sebesültek ellátásával, valamint táborisebész-tanfolyamok szervezésével segítette a nemzet ügyét.

Korának egyik – világviszonylatban is! – legnagyobb sebésze már a forradalom kirobbanásakor bekapcsolódott az eseményekbe. Hallgatóival együtt ő maga is csatlakozott a március 15-ei menethez, négy nappal később pedig – Kossuth híveként – tagja volt a pozsonyi országgyűlésre tartó küldöttségnek.

A világosi fegyverletétel után megfosztották a katedrájától, és a pesti Újépületbe került, ahol a Batthyány Lajos cellájával szomszédos zárkában raboskodott. (Amikor a volt miniszterelnök a kivégzése előtti éjszaka felvágta az ereit, Balassát hívták át, hogy kötözze be a sebeit. Batthyány kötél általi halálbüntetését végül a nyakán lévő sebek miatt golyó általi halálra módosították.) Balassa végül mindössze néhány hónapot töltött börtönben. Azon kevesek közé tartozott, akik nemcsak a szabadságukat kapták vissza; 1851-től tanári munkáját is újból elláthatta.

De nehogy bárki is azt higgye, hogy újbóli kinevezéséért „cserébe” megtagadta forradalmi múltját! Életének ilyetén alakulását kizárólag tekintélyének, tudásának és sokéves tapasztalatának köszönhette.

Sebészként – hogy csak néhány dolgot említsünk az érdemei közül – Európában az elsők között alkalmazta az éternarkózist, hazánkban ő vezette be a bemosakodást, a plasztikai sebészet úttörőjeként először készített fényképfelvételeket és szemléltető rajzokat a „képző” műtéteiről, értekezett a hasi sérvekről, a combficamról és a gégetükrözésről.

Balassa büszkén vállalta magyarságát – például nemcsak magánemberként, de egyetemi tanárként is a magyar nyelvet részesítette előnyben –, és minden tettével azon fáradozott, hogy felemelje a nemzetet. Akadémiai székfoglalójában is elmondta, hogy „tudományos törekvéseimnek egyetlen rugója a haza dicsőségének szolgálata”.

Méltatói hazafisága mellett lutheránusságáról sem feledkeznek meg. Kiemelkedően fontosnak tartják a sárszentlőrinci szülői házban, az evangélikus lelkész édesapától kapott útravalót. (1838-ban, doktori disszertációjában így fogalmazta meg jelszavát: „Másoknak élni, nem magának, ez adja meg az orvos lényegét.”) Hitét soha nem tagadta meg. Halála után a Deák téri evangélikus templomban dr. Székács József püspök búcsúztatta.

A korszerű magyar sebészeti oktatás és gyakorlat megteremtőjének emlékére 1905-ben az orvosegyesület Balassa János-emlékérmet alapított. A kitüntetést alapítói azzal a céllal hozták létre, hogy „az orvosi tudományos működést hazánkban és nyelvünkön előmozdítsa”. 1943-ig – 1919 kivételével – minden évben kiosztották a díjat. A hagyományt 1960-ban a Magyar Sebész Társaság élesztette újjá. A kiváló sebész emlékét őrzi – egyéb intézmények mellett – a Tolna Megyei Önkormányzat Balassa János Kórháza is.

– vitális –