Evangélikusok

A „szlovákiai Wallenberg”, gróf Esterházy János felvidéki katolikus keresztényszocialista politikus ötven évvel ezelőtt, 1957. március 8-án halt meg a morvaországi mirovi börtönben.

1. március 14-én született Nyitraújlakon. Trianon után a Felvidéken maradt, viszonylag fiatalon került a csehszlovák politikai életbe. 1936-ban az Egyesült Magyar Párt elnökévé választották. Ízig-vérig nemzetiségi politikus volt. Nemcsak a magyarság, hanem Csehszlovákia más nemzetiségeinek sorsát is szívén viselte. Többször felszólalt a prágai parlamentben a nemzetiségi jogok teljes megvalósításáért. Távol állott tőle a nemzetiszocialista politika, többször hangoztatta: „Az én jelem a kereszt, nem pedig a horogkereszt.”

1939-ben, a szlovák klerofasiszta bábállam megalakulása után következetesen szembeszállt vele, és távol tartotta a magyar lakosságtól a hitleri eszméket. Harcolt az „árjásítás� ellen is, amikor 1939–1941 között a szlovákiai zsidókat kiforgatták mindenükből, és a közéletből is kizárták őket. 1942. május 16-án a pozsonyi parlamentben egyedül ő szavazott a zsidók deportálása ellen, s ezt személyes keresztény meggyőződésből tette! (A szlovák parlament egyharmada ekkor katolikus egyházi tisztségviselő volt.) Esterházy nem volt „judofil”, de báró Eötvös József sem volt az a 19. században, mégis kiálltak a zsidó testvérek mellett.

1. novemberétől 1945 áprilisáig bujkált, mert mind a Gestapo, mind a Hlinka-gárdisták keresték. 1945 áprilisában az új hatalom urai – Gustáv Husákék – letartóztatták Esterházyt a magyar kisebbség vezetőivel együtt, és átadták a Szovjetunió belügyi szerveinek. A szovjetek Moszkvába hurcolták őket; Esterházyt tíz év munkatáborra ítélték. Ekkor kezdődött életének második, igazi kálváriája, megjárta Vorkutát is. Közben Csehszlovákiában távollétében halálra ítélték az ország szétverésének vádjával. A már súlyos beteg Esterházyt a szovjetek kiadták a csehszlovák hatóságoknak, visszakerült Csehszlovákiába. Halálos ítéletét életfogytiglanra változtatták; ezután járta az ország különböző börtöneit.

A csehek és szlovákok fasisztának bélyegezték, a szlovákiai magyarok azonban nemzetmentőként tekintenek rá. Esterházy nem volt fasiszta, hiszen mindent elkövetett azért, hogy ne legyen szlovákiai magyar nemzetiszocialista párt; Hitlernek szemtől szemben mondta meg a véleményét. A szlovákiai baloldali magyar értelmiség nevében Fábry Zoltán emelte fel érte a szavát. Simon Wiesenthal is többször exponálta magát Eszterházyért: leveleket írt rehabilitálása érdekében. Számos általa megmentett zsidó család szintén kiállt mellette.

1989-ig alig volt ismert a neve. A Szovjetunió 1993-ban rehabilitálta őt, Csehországban és Szlovákiában azonban máig késik a rehabilitációja; sajnos Karl Schwarzenberg, Václav Havel volt cseh köztársasági elnök személyi kancellárja sem érte el rehabilitálását.

1991-ben a pozsonyi dómban Frantisek Miklosko, a szlovák parlament elnöke magyar nyelvű gyászmise keretében emlékezett meg róla, s baráti kezet nyújtott a magyaroknak. 1992-ben az olmützi (Olomouc) dómban a szlovákiai magyar lelkészek tartottak az emlékére gyászmisét. A csúzi kastélyban emlékszobát rendeztek be Esterházy János tiszteletére.

Az osztrák és a magyar parlament 2001-ben, születésének századik évfordulóján ünnepi ülésen emlékezett meg róla, s itt kapta a „szlovákiai Wallenberg” nevet, mely méltán megilleti.

Határozott egyénisége, politikai hitvallása, amely keresztényszocialista pilléreken nyugodott, ma is mementó, és példát kell, hogy jelentsen számunkra.

Makovitzky József (Rostock)