Élő víz

Ha a búzaszem nem esik a földbe, és nem hal meg, egymaga marad; de ha meghal, sokszoros termést hoz. (Jn 12,24)

Böjt negyedik hetében az Útmutató reggeli s heti igéi a böjti öröm forrásáról szólnak: a földbe esett búzaszem, az élet kenyere, Krisztus áldozata Isten irántunk megnyilvánuló kegyelmes szeretetét hirdeti. „Arról ismertük meg a szeretetet, hogy Jézus az ő életét adta értünk.” (1Jn 3,16; LK) Örülhetünk Jeruzsálemmel, „mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen” (Jn 3,16)! Az „arany evangélium” ismeretében a görögök és mások is nyílt kapukat döngetnek kérésükkel: „Uram, Jézust szeretnénk látni.” (Jn 12,21) Jézust mindennél és mindenkinél, önmagunknál is jobban kell szeretnünk. „Aki szereti az életét, elveszti; aki pedig gyűlöli az életét e világon, örök életre őrzi meg azt.” (Jn 12,25) Luther szerint „az öröm titka ez: tartsa magát az ember teljes szívvel az igéhez, vigasztalván magát Krisztus drága ígéretével, hogy ő az Atyával együtt velünk marad”. Pál így ad hálát (velünk együtt?!) a vigasztalásért: „Áldott az Isten, a mi Urunk Jézus Krisztus Atyja, az irgalom Atyja és minden vigasztalás Istene, aki megvigasztal minket…” (2Kor 1,3–4) Isten a testté lett Igét, az élet kenyerét ajándékozza népének, és mindenkor „mannával táplált, amelyet nem ismertél… (…) Így adta tudtodra, hogy nemcsak kenyérrel él az ember, hanem mindazzal, ami az Úr szájából származik.” (5Móz 8,3) Jób ismeri a teremtő Istent, s elismeri hatalmát: „Ha igazam volna, sem válaszolhatnék neki; mint bírámhoz, könyörögnöm kellene.” S tudja: „…ő nem ember, mint én…” (Jób 9,15.32) Az Úr Jézus örömének forrása az Atyával való állandó szeretetközösség, és ő azt akarja, „hogy az én örömöm legyen bennetek, és örömötök teljessé legyen” (Jn 15,11). Pál erősen bízott az Úr Istenben, ezért mondhatta: „Hittem, azért szóltam.” (2Kor 4,13) S ha már mi is közösségbe kerültünk az élet kenyerével, és hiszünk őbenne, szóljunk erről bátran, az Agenda felszólítását is komolyan véve: „Testvéreim! Menjetek, és hirdessétek az Úr halálát és feltámadását! Tanúskodjatok szeretetéről!” S hogy miért tegyük? „…hogy a kegyelem sokasodjék, és egyre többen adjanak hálát az Isten dicsőségére.” (2Kor 4,15) Jézus Urunk engedelmesen teljesítette az Atyától kapott küldetést: önként letette s ismét visszavette életét. Senkit sem tart bizonytalanságban a saját kilétét illetően: „Megmondtam nektek, de nem hisztek.” (Jn 10,25) Böjti örömünk forrása a húsvéti üres kereszttől ered: „…de ti megláttok, mert én élek, és ti is élni fogtok. Azon a napon megtudjátok, hogy én az Atyámban vagyok, ti énbennem, én pedig tibennetek.” (Jn 14,19–20) Ezt a titokzatos közösséget és egységet egy gyarló, emberi hasonlat a tűzben lévő piszkavas példájával szemlélteti; mert nemcsak a vas van a tűzben, hanem a tűz is a vasban van. Részesei is lehetünk ennek az úrvacsorában: „Jézus, életnek kenyere, / Szeretetnek mély tengere, / Táplálj, üdíts vacsoráddal…” (EÉ 308,6)

Garai András