Evangélikusok

A gyülekezet tisztelete és megbecsülése méltóképpen jutott kifejezésre azon a templomi gyászszertartáson, amelyen a mohácsi hívek kilencvenhat évet élt nyugdíjas lelkészüktől, Ormos Elektől búcsúztak.

A kétyi, majd magyarbólyi segédlelkészi évek után Ormos Elek hetven évig volt jelen a mohácsi gyülekezet életében. Szervező lelkészként került Mohácsra 1936-ban, s életét, gondolatait ez a feladat mindvégig lekötötte. Jó szervező volt. Erről tanúskodik a háborús években felépített otthonos, szép templom és a hittantáborok sora, amelyeket a nehéz időkben is megtartottak nyaranta.

Szolgálatának nagyon fontos területe volt a gyülekezet tagjaival való személyes kapcsolatépítés és -tartás. Ezért nagyon sokat látogatott, és mindenkit számon tartott. Sokszor volt távol otthonától, de jó időbeosztással végezte munkáját.

Igehirdetéseire folyamatosan készült. Írógépe mindig az íróasztalánál volt, s ha hét közben olyan gondolatai támadtak, amelyeket az igehirdetésbe illeszthetőnek tartott, azonnal leírta őket. Mondanivalójának érthetőbbé tétele végett szívesen használt személyes tapasztalatából vett példákat.

Nyitott szívű ember volt. Nemcsak mások gondját akarta megérteni és hordozni, hanem önmagáról, saját gondjairól és örömeiről is nagyon őszintén beszélt. A paplak falai az ő esetében valóban üvegből voltak.

A második világháborút követő évtizedek szegénysége és politikai viszonyai visszahúzódóvá tették a lelkészcsaládot. Az alacsony lelkészi fizetést német nyelv tanításával és saját otthonuk egy részének a bérbeadásával egészítették ki. Az ezzel járó kellemetlenségeket is viselniük kellett a családtagoknak.

Ormos Elek lelkészi szolgálatához felesége nyújtott biztos hátteret, aki mindenben segítette férje szolgálatát, és szerény anyagi helyzetük ellenére készségesen ültette asztalához a szórványokból templomba jövő gyülekezeti tagokat is. Négy gyermeket neveltek fel. Lányaik édesanyjuktól tanulták meg a gyülekezetért végzett szolgálat fontosságát.

Az utolsó két évtizedben idős családtagok gondozása kötötte le és tette próbára a család életét. Először idős nővére és feleségének szülei szorultak ápoló gondoskodásra, majd haláluk után felesége lett hosszú évekig ágyhoz kötött beteg. Az ő elhunyta után már maga is fokozott, gondoskodó figyelmet igényelt. Egyre jobban megerőtlenedő élete felett Anikó lánya őrködött példaadó, féltő szeretettel.

Gyermekeinek meg kellett tanulniuk, hogy a lelkészcsalád és a gyülekezet élete szorosan összefonódik. A szolgálat terhe az egész családra hárul, és csak türelmes szeretettel és áldozatvállaló élettel lehet végezni. Ezt a szeretetet és áldozatos életet köszönte meg a mohácsi gyülekezet aggkort megért lelkészének.

Magyar László