Evangélikusok

Hollandiában emlékévet hirdettek Michiel Adriaenszoon de Ruyter születésének négyszáz éves jubileumára. Az admirálist a magyar protestantizmus a Habsburg-időkben zajlott legvéresebb üldözés idején, az 1670-es években gályarabságra ítélt protestáns prédikátorok megmentőjeként ismeri.

De Ruyter 1607. március 24-én született Vliessingenben (Hollandia) egy tizenhárom gyermekes parasztcsalád negyedik sarjaként. 1617-ben egy jó hírű hajózási vállalkozásnál kezdte a kötélverő mesterséget kitanulni, de már a következő évben inkább hajósinasnak állt, s ettől kezdve a hajózás tudományát űzte. Amikor ifjan az Orániai-ház szolgálatában először vett részt hadivállalkozásban a spanyolok ellen, könnyű fejsérülést szenvedett; ez élete egyetlen sebesülése volt 1676. évi halálos ütközetéig. Rövid spanyol fogság után először a kereskedelmi hajózáshoz tért vissza, megjárta nemcsak az északi vizeket, de Brazíliát és a Nyugat-Indiákat is. Csatákat ekkor szinte csak kalózok ellen vívott, csupán 1641-ben vett részt ellentengernagyként a portugálokkal együtt a spanyolok elleni háborúban.

Katonai pályafutása a nagy holland–angol tengeri háborúskodással ért a csúcsra. 1652-ben tört ki az első összecsapás, amelyben de Ruyter számos sikeres ütközetet vívott meg, majd harcolt a svédek ellen is a dánokkal és a lengyelekkel szövetségben. A második angol–holland háború 1665. évi kitörésekor kapta meg az öt holland admirálisi megbízatás egyikét, amelyben A Hét Tartomány (De Zeven Provincien) nevű zászlóshajóján még a Temze mentén is előrehatolt.

Az 1672-es harmadik háborúban olyan derekasan állt helyt, hogy 1673-ban fővezéri kinevezést kapott. Alighogy az angolokkal befejeződött a háborúskodás, 1674-ben Hollandiának egy újabb tengeri rivális, Franciaország flottájával kellett összemérnie az erejét. Ennek során Palermónál 1676. április 21-én de Ruytert súlyosan megsebesítette egy ágyúgolyó az Eendracht zászlóshajó fedélzetén, és sebeibe nyolc nappal később bele is halt. Hatalmas nemzeti tiszteletadással temették el Amszterdamban.

Élete utolsó hónapjaihoz köthető a magyar prédikátorok kiszabadítása is. A gyászévtized (1671–1681) egyik leggyalázatosabb bécsi döntéseként a magyar protestáns lelkészeket, akik végsőkig kitartottak hitvallásuk és szolgálatuk mellett, spanyol evezősökre adták el gályarabokként. Svéd és holland diplomaták, itáliai és osztrák protestánsok közbenjárására Lipót császár végül engedélyt adott kiváltásukra. 1676 elején de Ruyter admirális hajózott Nápolyba, s az életben maradt maroknyi prédikátorcsapatot megszabadította fogságából. Születése évfordulóján ezért mi is hálával emlékezünk meg róla.

Dr. Korányi András