Keresztutak

A Lutheránus Világszövetség (LVSZ) megalakulásának hatvanadik évfordulója alkalmából rendezett ünnepi alkalomhoz kapcsolódva a szervezet tanácsa is megtartotta aktuális ülését. A 2003-ban tartott winnipegi nagygyűlés óta veszek részt a tanács munkájában a kelet-közép-európai régió ifjúsági küldötteként; éppen ezért ebben a tudósításban a fiataloknak az LVSZ-ben betöltött szerepéről szeretnék beszámolni az elmúlt négy év tapasztalatai alapján.

A Lutheránus Világszövetség tudatosan törekszik arra, hogy befogadó közösséggé váljon. Ezt a célt szolgálják azok a rendelkezések is, amelyek meghatározzák a nők és a fiatalok arányát az egyes üléseken és kormányzati szinteken. Az 1984-es budapesti és az 1990-es curitibai nagygyűlés döntései alapján a küldöttek, tanácstagok és bizottsági tagok 40%-a nő, 20%-a pedig harminc év alatti kell, hogy legyen. Ezek a kvóták vonatkoznak az LVSZ által szervezett rendezvényekre is. A számszerű rendelkezéseken túl azonban a világszövetségben külön ifjúsági titkár (április 1-jétől Roger Schmidt) is segíti az egyházak ifjúsági munkáját és a fiatalok integrációját az egyes tagegyházakban.

A fiatalok képviselete az LVSZ-ben alapvetően két szempontból fontos. Egyrészt ők biztosítják a munka folytonosságát, másrészt az LVSZ élete során többször előfordult, hogy a fiatalok által megfogalmazott határozott üzenet radikálisan megváltoztatta a szervezet irányvonalát és az egyházi vezetők hozzáállását. Az afrikai fiatalok emelték fel például először hangjukat a HIV-fertőzöttek és az AIDS-betegek megbélyegzése ellen, egyértelműen felszólítva egyházaikat a cselekvésre.

Természetesen feltehetjük a kérdést, hogy a célkitűzések valóban megvalósulnak-e az érvényben lévő rendelkezések alapján. A kvóták ugyan hasznosak, de sok esetben az eredeti szándékkal ellenkező helyzetet eredményeznek. A fiatal nők például gyakran betöltik mind a női, mind az ifjúsági helyeket, egyes esetekben a laikusok és a felszenteltek egyensúlyát is ők tartják fenn. Ez a gyakorlatban a fiatal férfiak és az idősebb női vezetők távolmaradásához vezet.

A fiatalok jelenléte önmagában nem biztosítja a megújulást sem, hiszen a kreativitást természetesen nem lehet kizárólag a fiatalok körébe „kiszervezni”. Hasonlóképpen irreális az a hozzáállás is, hogy az ifjúsági küldöttek a „fiatalok szócsöveként” szólalnak fel a tanácsban. A harminc év alattiakat ugyanúgy meghatározza kulturális hátterük és egyházuk helyzete, mint idősebb társaikat, éppen ezért ritkán lehet egységes „ifjúsági álláspontról” beszélni.

Ugyanakkor el kell ismernünk, hogy az LVSZ politikája a fiatalok képviseletével kapcsolatban iránymutató. Mindannyian egyetértünk abban, hogy az evangéliumi üzenet fennmaradása szempontjából nélkülözhetetlen, hogy legyenek fiatalok egyházunkban és gyülekezeteinkben. Szívesen vesszük azt is, ha fiataljaink önkéntesként részt vesznek például a diakóniai munkában. Ha azonban a fiataloknak az egyházvezetésben betöltött szerepéről vagy a velük való érdemi együttműködésről van szó, már jobban megoszlanak a vélemények.

Érdemes végiggondolnunk, hány harminc év alatti került be az új presbitériumokba a tavalyi tisztújítás során, hogy miként viszonyulnánk egy egyetemista korú felügyelőhöz, vagy hogy hány fiatal tagja van a zsinatnak, és miként hasznosítjuk a fiatalok tapasztalatait, meglátásait a gyülekezeti munka tervezése során. A hozzáállásbeli változás talán segíthetne abban, hogy a fiatalok jobban magukénak érezzék egyházunkat, és elkötelezzék magukat mellette.

W. Balicza Klára