Keresztutak

Az Evangélikus Élet múlt heti száma első oldalon adott hírt a március 16–18. között lezajlott, ökumenikus szervezésű akcióról, melyben összesen ezerkétszáz fiatal aktivizálta magát, és több mint száz szociális, illetve ökológiai projektet valósított meg az ország számos helyszínén. Ha összeadjuk az önkéntes munkával töltött hétvégi órák számát, mintegy harmincezer munkaórát kapunk… Az alábbiakban – ígéretünkhöz híven – részletesebben is igyekszünk beszámolni arról, hogy mi mindenre futotta a keresztény fiatalok lelkesedéséből.

Bár jó ötletekért nem feltétlenül kell a szomszédba menni, a „72 óra” ötlete történetesen Ausztriából jött, ahol – az ottani karitásszal karöltve – a Katolikus Ifjúsági Mozgalomnak már kétszer sikerült megszerveznie az akciót. Múlt év őszén meg tudták nyerni fő médiapartnernek a Hitradio Ö3 nevű rádióadót, így az egyházi kezdeményezés hetvenkét órára a világi médiában is központi téma lett. (Az akciót egyébként megszervezték már a németországi Rajna-vidéken és Svájcban is.)

Magyarországon ökumenikus összefogással valósulhatott meg a 72 óra kompromisszum nélkül – a katolikus, a református és az evangélikus egyház ifjúsági és diakóniai szolgálatainak együttműködésével, az Ökumenikus Ifjúsági Iroda (ÖKI) koordinálásában. (A projekt felett Balás Béla kaposvári megyés püspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia [MKPK] Ifjúsági Bizottságának elnöke, Spányi Antal székesfehérvári megyés püspök, az MKPK Karitász Bizottságának elnöke, dr. Bölcskei Gusztáv püspök, a Magyarországi Református Egyház Zsinatának lelkészi elnöke és Gáncs Péter, a Magyarországi Evangélikus Egyház ifjúságért felelős püspöke vállalt védnökséget.)

Országszerte március 16-án, péntek reggel kezdődött meg a „visszaszámlálás”. A debreceni reformátusok mintegy húszfős csapata a néhány hete leégett Dobozi úti lakótelep előtt kis megnyitóünnepséget tartott, melyen Bosák Nándor debrecen–nyíregyházi katolikus és Bölcskei Gusztáv református püspök is részt vett. Bizonyítandó, hogy valóban szívügyüknek tekintik a kezdeményezést, ők maguk is felvették a védőmaszkot, és beálltak a fiatalok mellé lekaparni a panelház lépcsőházának faláról a ráégett kormot. Ezzel párhuzamosan az ország még legalább ötven helyszínén indult el a munka, többek között Kecskeméten, Szegeden, Pilisen, Budapesten, Székesfehérvárott, Pápán, Sopronban és Pécsett – hogy csak néhány csomópontot említsünk.

A Nyíregyháza melletti Ramocsaházán tizenhét fiatal – az ezerötszáz lelkes falu ifjúságát összefogó református lelkész, dr. Gaál Sándor vezetésével – a parókia területén egy játszótér megépítésén, focipálya lebetonozásán, illetőleg bicikliraktár építésén dolgozott. A „72 óra” odalátogató koordinátorai (az ÖKI és a három felekezet ifjúsági referensei) örömmel figyelték, ahogy a sok szervezés eredményeképpen megvalósul valami. A betonkeverőnél dolgozó fiúknak talicskán hordta az egy szem lányka az alapanyagot – készült a focipálya –, míg a csapat másik része Tarzan-hintát készített. A ramocsaházi csoporttal töltött pár óra alatt nem kerülhette el a szervezők figyelmét a lelkipásztor sugárzó személyisége: szelídsége, alázatossága és a bizalom, amellyel az ottani fiatalok körülvették őt.

A tiszafüredi „Szivárvány-ház” Fogyatékosok Református Otthonába Debrecenből utaztak át fiatalok; ott is éjszakáztak. A hétvégén rendíthetetlenül kertészkedtek, nagy segítséget nyújtva ezzel az otthon fenntartóinak, akik az épület és a kert gondozási költségeit egyébként nagyon nehezen tudják kifizetni. A kemény fizikai munkában elfáradt fiatalok este pirospozsgásan, kimerülten, de jókedvűen vacsoráztak együtt, azután kártyáztak, beszélgettek, mielőtt nyugovóra tértek volna, erőt gyűjtendő a másnapi munkához. Egyébként is általános tapasztalat volt, hogy az együtt töltött 72 óra igen jó közösségépítő hatással bírt.

Budapesten több projekt is megvalósult. A Bajcsy-Zsilinszky Kórház X. kerületi Méhes utcai, Paula nevű elfekvőjében százötven betegre három nővér jut. Itt égető probléma a gondozottak fürdetése, így elsősorban ebben segédkeztek a fiatalok. Ellátogattak önkéntesek a Bethesda Gyermekkórházba is, ahol katolikus testvéreikkel együtt evangélikusok, a Budapest-Fasori Evangélikus Gimnázium diákjai is besegítettek az Alagi utca 3. szám alatti missziós ház építkezésébe. A 72 óra kompromisszum nélkül az ökumené terén sem kívánt kompromisszumot.

Számos projektről lehetne még beszámolni: volt erdőtakarítás, játék és beszélgetés nevelőotthonos gyerekekkel, menekülttábor-látogatás, szórakoztató műsor öregek otthonában és egy gyermekosztályon, mozgássérült fiatalember tanyai lakóhelyének rendbehozatala és így tovább…

Ugyanakkor érdekes, hogy faluhelyen nehezen fogadták el a segítő kezet. Az emberek nem szívesen engedték, hogy idegen emberek bepillantást nyerjenek mindennapos nehézségeikbe. Inkább szemérmesen eltitkolták gondjaikat, hiába ajánlkoztak a fiatalok, hogy szívesen könnyítenének terheiken. A diakóniai otthonokban, kórházakban azonban két kézzel kapkodtak a jelentkezők után; ezen intézményekben bőven elkelt volna még nagyobb létszámú segéderő.

Evangélikus részről is több csoport vállalta a kompromisszum nélküli hétvégét. Körmendy Petra Kornélia székesfehérvári és egyetemi lelkész egy hétfős csoporttal dolgozta végig lelkesen a három napot. Elsőként egy segítségre szoruló fehérvári gyülekezeti tagnak a kertjét, másnap a táborhelyszínként is szolgáló tordasi parókia elhanyagolt padlását tették rendbe (ezer darab ott tárolt ablak lehordása után jó kis izomlázzal zárva a napot). Harmadik napjuk a templomkert rendbetételével telt Fehérvárcsurgón. Mint Petra elmondta, valamennyien szívesen vennének részt máskor is ilyen akcióban.

Hasonló tapasztalatokról számolt be Sághy Balázs evangélikus lelkész is Ágfalváról. Elmondása szerint „döcögős lelkesedéssel” indult ugyan a nap, ám délutánra rendkívüli kedvvel dolgozott a kilenc fiatal, akiket menet közben egyre nagyobb örömmel töltött el a közös munka.

Pilisen igen sokan megmozdultak a hívó szóra. Pángyánszky Ágnes evangélikus lelkész leveléből idézünk: „Az Ifjúsági Osztály lelkesítő felhívása nyomán a hétvégén mi is belevágtunk a 72 óra kompromisszum nélkül elnevezésű önkéntes mozgalom szervezésébe. Tizenöt fiatal vett részt kis- és nagyifjúságunkból ezen a (számunkra) kétnapos alkalmon. Nagy öröm volt látni a fiatalok lelkesedését és örömét! A két nap alatt segíteni tudtunk a gyülekezeti tagok közül két idős néninek a kert ásásában, gereblyézésében. Egy olyan idős házaspárnál takarítottunk, akik hatvanéves mozgássérült lányukat nevelik; nyolcvanévesen már elég nehezen bírják vele a munkát… Kihoztunk a helyi nevelőotthonból gyerekeket, és játszottunk velük. Egy kis idő arra is maradt, hogy a templomkertben lévő vakondtúrásokat legalább látszólag elegyengessük. A fiatalok itt aludtak a parókián, magunknak vásároltunk be, és ők maguk főztek! A rászánt időn kívül a két nap nem igényelt túl sok szervezést sem; a program adta magát, volt idő áhítatra, beszélgetésekre, intergenerációs ismerkedésre és sok-sok fontos és jó élmény megszerzésére.”

Sopronban tizenöt fiatal erdőt takarított, illetve látogatást tettek két idősotthonban is. „Ami megindult ezekben a napokban, az egy vékony erecske. Ha megtalálja az Úrtól rendelt medret, folyam lehet belőle…” – írta levelében vezetőjük, Hegyi Péter tanár.

Ez a hétvége valójában ismerkedés volt Magyarország számára a „72 órával”. Az akció elérte célját. Bebizonyosodott, hogy a fiatalok mozgósíthatók. Azzal, hogy két hónap leforgása alatt ezerkétszáz fiatalt össze lehetett szedni a jó cél érdekében, talán bizonyítást nyert az is, hogy a „társadalmi szolidaritás” és a „környezetvédelem” nemcsak a tárgyalóasztalok pogácsái mellett hangoztatott szlogen, hanem megélt valósággá transzformálható fogalom.

A 72 óra kompromisszum nélkül 2008 őszén – osztrák testvéreinkkel közösen – lesz ismét megrendezve. Bevonják a szekuláris médiát is, hogy a templomok falain kívül is hírértéke legyen: ilyen is lehet a világ!

Frenyó Anna